Megmutatni a deszkázás értékeit

A balatonalmádi Jáger Attilának a gördeszkázás nem csak sport, vagy életforma, hanem ihletforrás is. A deszkázás során nem csak a lába mellett elsuhanó aszfaltot figyelte, hanem az utcát, az embereket, de leginkább saját magát. Szemlélődésének eredményeit hol " target="_blank">animációs filmen, hol fotókon, hol írásokon, hol képregényeken, de legtöbbször rajzokon, grafikákon keresztül mutatja be. De előreszaladtunk.

"Minden gyerek firkál, de ez idővel elkopik. Nálam nem, mivel láttam, hogy apukám folyamatosan rajzol." – mesélt a kezdetekről, amikor leültünk beszélgetni. "Anyukám falja a könyveket, rengeteg értékes gondolatot tőle tanultam meg. De soha nem sulykoltak semmit, így jobban is működött."

A Lovassy László Gimnáziumban aztán jött a gördeszka, amivel nagyon gyorsan összekapcsolódott az alkotás. "Egyedül vagy, hajtasz, és gondolkodsz az élet folyásán, szemlélődsz. Gördeszkázás közben pedig rengeteg élmény ér, amit fel akarok dolgozni, meg akarom fogalmazni, el akarom mondani."

Attilának eddigi kiállításai - Létállapotok gördeszkán, Tusban az igazság, felbukkant egyik képével a Szépművészeti Múzeumban rendezett Klimt-pályázat tárlatán és jelen volt több budapesti galériában -, megjelent képregényei – "Az utcán", illetve a "Kerekesszánkó", amely narratíva nélküli képregénynek nevezhető -, filmjei, írásai, mind szorosan a gördeszkázáshoz kapcsolhatók, így aztán könnyen meg is fogalmazhatjuk ars poeticáját: megmutatni a deszkázás értékeit, „elvinni az embereknek azt, amit nekem adott, visszaforgatni a sportba, amit kaptam tőle”.

És hogy mik a gördeszkázás értékei? Attila nehezen fogalmazza meg, mint mondja, mindez "verbalizálva közhelyesen hangzik, és ezért is nyúlok inkább a rajzhoz, a képi kifejezéshez", de azért felvillant pár tényezőt, ami alapján már én is kapisgálom. A különböző trükkök, figurák megtanulása nem csak a kreativitást, de a kitartást is fejleszti. "Ha nem jön össze tizedikre, akkor majd összejön huszadjára." Van terápiás oldala - "Elfeledkezel a külvilágról, teljesen magad vagy, kinyílik a végtelen. Nem minden deszkás éli ezt meg, de azt tapasztalom, hogy egy idő után sokan érzik." -, van lélektani, amikor az embernek magának kell megküzdenie a problémáival – "Ilyenkor fogod magad egy szakadt cipőben, és elgurulsz, akármerre, mondjuk sötétben, éjjel. Tökmindegy merre, csak menni." -, és van, amikor kicsiben rájöhetünk a nagy rendszerek összefüggéseire – "Például, amikor esel egy hatalmasat. Lenyúzod a fél oldalad, éjszaka nem tudsz aludni, mert a seb összeheged a pizsamával. Így aztán jön a tisztelet, az alázat a fájdalommal szemben, ami azért a végén elmúlik - idővel minden seb begyógyul."

A gördeszkázással járó állandó utcán-lét is rengeteg élményt ad. "Krúzolás" közben folyamatosan látja, hogy mi történik a járdán, figyeli az embereket. Ezek a szituációk sokat visszaadnak az elvesztett motivációból, "a felnőtteket annyira nem köti le a gördeszkázás, de a gyerekek nagyon fogékonyak rá, tőlük rengeteget lehet visszakapni - csinálunk valami alap mozdulatot és ők odáig vannak tőle." De akár a hajléktalanoktól is kaphatnak fontos impulzusokat. "A színháznál deszkáztunk, néztek minket, tapsoltak, örültek, és a végén az egyik hajléktalan rajzolt nekem, illetve anyukámnak egy virágot, hogy 'köszönöm, hogy nézhettelek benneteket'. Ezek jó pillanatok."

És persze az utazás, amikor direkt azért mennek külföldre, hogy megnézzék a gördeszkás parkokat, guruljanak más városokban. Attila hosszasan mesél Prágáról, a "Sztálin térről", ami etalon a gördeszkások között, a tengerentúlról is járnak oda forgatni, valamint Münchenről, ahol külön deszkás művészeket magába foglaló közösség is akad, fotósokkal, grafikusokkal, zenészekkel.

"Túl összetett a mondanivalóm a világról és a vele kapcsolatos érzelmeimről. Gördeszkáznom, rajzolnom és írnom kell. Egyiket sem tudom elhagyni, mind nélkülözhetetlen ahhoz, hogy ki tudjam magam fejezni."

Itt aztán vissza is csöppenünk Attila "kacskaringózásaira", hiszen gyakran lép ki a megszokott keretekből. "Az utcán" című képregényének bizonyos részeit gördeszka lapokra ragasztva állította ki, de még a naplóját is előszeretettel turbózza fel fotókkal, rajzokkal, vagy épp eleve egy kiállítás katalógusába írja. De része volt a BookArt akciónak is, amelyben agyonhasznált könyveket értelmeznek újra – Attila egy ponyvaregény lapjaira rajzolta meg a miskolci szervkereskedők városi legendáját.

És bár magyar-rajz, vizuális- és környezetkultúra tanár szakokon végzett, a tanítást sem a hagyományos módon képzeli el. Deszkás létének köszönhetően nem szereti az osztályterem bezártságát, és ugyanezért sokkal könnyebben találja meg a közös hangot a diákokkal. "Sok tinédzsernek nem mondja el senki azokat a lényeges 'infókat', amik szükségesek lennének ahhoz, hogyan tanulhatják meg keresni önmagukat. És ezek pont a deszkázások alkalmával derülnek ki." Példaként említi az afganisztáni Skateistant, ahol önkéntesek tanítják gördeszkázni a kabuli gyerekeket, ami jól működő kapcsolatteremtő eszköz, segíti a különböző kultúrák találkozását, megismerését.

Beszélgetünk még a szakdolgozatáról, a képregényekről - amelynek értékeit, hasonlóan a gördeszkázáshoz, gyakran kétségbe vonják -, és arról, hogy sokkal több ötlete van, mint amennyi ideje, energiája. De amikor a pályatársakról, lehetőségekről kérdezem, gyorsan rövidre zárja kérdést, megadva a zárómondatot is. "Nem vagyok ráfeszülve a kiállításokra. A magas művészet sem vonz. Én gördeszkásként tekintek magamra."