Hírek

2012.04.17. 09:35

Miért beteg az államháztartás?

Tihany - Feladatkörök tisztázatlansága, nem megfelelő tervezés, ellenőrzés okozza többek között az államháztartás bajait - állítja dr. Lóránt Zoltán.

Győrffy Árpád

Az Állami Számvevőszék közelmúltban nyugdíjba vonult főigazgatója a Bencés Apátság Tetőtéri Esték című sorozatának legutóbbi összejövetelén tartott előadást Miért beteg az államháztartás? címmel.

Mint dr. Lóránt Zoltán elmondta, a betegsége nem az elmúlt években alakult ki. A gondok és azok okai több évtizedes múltra nyúlnak vissza, elsősorban szerkezeti problémáknak köszönhetők, amik ördögi kört alkotnak. Alapvető gondot jelent, hogy az állam harminc éve nem tudja megmondani, melyek az állami feladatok, amiknek a finanszírozását is meg kell oldani közpénzből. Miközben nem tisztázzuk kellően a feladatokat, mégis magas az állami újraelosztás szintje, magasak az államigazgatási költségek. Az Orbán-kormány első két évében 50-60 ezerrel kisebb lett a központi igazgatásban dolgozók 828 ezres létszáma, jelentősen csökkentek a kiadások, de még így is magasak. Egészségtelen a költségvetés szerkezete, intézményként túlságosan kiterjedt a helyi önkormányzatok köre a 3196 települési és a mintegy kétezer helyi kisebbségi önkormányzattal, valamint a kilencezer költségvetési intézménnyel. De a fő gond nem is igazán a nagy szám, hanem hogy tisztázatlanok a feladatok, hatáskörök és az ezekhez kapcsolódó finanszírozás.

Nem megfelelően tisztázott az állam és a nonprofit szektor, illetve az egyházakkal való viszonya sem, miközben a támogatások, adókedvezmények miatt ez a szféra is jelentősen befolyásolja a költségvetési gazdálkodást. Amíg más országokban a nonprofit szervezetek az adakozás elősegítésére jönnek létre, nálunk sokszor úgy tűnik, hogy a közpénzek lenyúlása a fő cél.

Rossz irányba ösztönöz, magas kiadásokkal működik a szociális rendszer. További problémaként társul az alacsony foglalkoztatási szint - amin belül különösen alacsony a nők, az alacsony képzettségűek és a nyugdíj előtt állok foglalkoztatási szintje. Rossz a munkapiaci ösztönzési rendszer. Nem találtunk még igazán választ arra a kérdésre, hogy ki fogja a jövőben a nyugdíjakat megtermelni az egyre tovább élő nyugdíjasoknak. Nincs válasz arra sem, hogy mi lesz azzal az 1,1 millió kényszervállalkozóval, akik életkorúk szerint mostanában kezdik elérni a nyugdíjaskort, de többnyire nem lesz nyugdíjuk, mert nincs mögöttük megfelelő járulékfizetés. Ugyanilyen megoldatlan kérdés a gyógyszerkassza finanszírozásának ügye is.

Egészségtelen a reálgazdaság működése is. Túlszabályozott, erősen koncentrált az exportszerkezet, szétnyílt a termelékenységi olló a multinacionális és a hazai vállalatok között. A normakövetés hiánya és a korrupció jellemzi a szférát. A helyzetet tovább nehezíti az öröklött államadósság, az alacsony hazai megtakarítási képesség és az ezzel szemben jelentkező magas fogyasztási igény. Mindezek eredőjeként alacsony a növekedési potenciál. Strukturális okokból sem a termelékenység, sem a foglalkoztatás nem nő, emiatt nehezebb adót és államháztartási kiadást csökkenteni, mindezek tovább növelik az adósságszolgálati nyomást, amire csak ráerősít a világválság. S ezzel bezárul az ördögi kör, ami az államháztartás gondjait is okozza Lóránt Zoltán elemzése szerint. 

Lóránt Zoltán az államháztartás működésének általános problémái között kiemelten beszélt arról is, hogy az állami szférában zajló fejlesztéseknél nincs igazán költséghatékonyság-elemzés. Az elindítjuk, aztán majd csak lesz valahogy szemlélet a jellemző, legyen szó akár a legkisebb, akár egész ágazatok működését meghatározó fejlesztésekről - fogalmazott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!