2012.09.11. 06:38
Juliska néni százéves, lakodalmakban mindig ő főzött
Dudar - Több évtizedre visszamenőleg, még a legidősebb emberek sem emlékeznek arra, hogy a községből valaki is megérhette volna a százesztendős kort. Özv. Navratyil Ferencné, Juliska nénit most ebből az alkalomból köszönthetjük.
A község polgármestere méltatta így a művelődési házban a minap rendezett ünnepségen a falu legidősebb emberét. Tóth Edina Kitti elmondta, fantasztikus belegondolni abba, hogy Juliska néni egy teljes évszázad tanúja: alattvalója lehetett az utolsó magyar királynak, végigélte az I. és a II. világháborút is.
Felidézte az egyik vele kapcsolatos személyes emlékét, amely abból az időből származik, amikor Juliska néni nélkül a faluban nem bonyolíthattak lakodalmi előkészületeket, hiszen a főzést mindig ő vezényelte. Végezetül sok boldogságot, erőt, egészséget kívánt további életében a község 100 esztendős polgárának.
Navratyil Ferencné gazdag életútjának fontosabb állomásait Tóth Zoltánné, a polgármesteri hivatal gazdasági vezetője ismertette. Az eseményen Tóth Enikő és Simon Georgina zongorázott, Fux Krisztina énekkel, az általános iskolások népdalcsokorral, Tóth Dóra verssel köszöntötték az ünnepeltet. Kálmán István református tiszteletes a 37. zsoltárt felidézve méltatta a gyülekezet hosszú életkort megélt tagját, akinek három unoka és három dédunoka is ünnepelhette születésnapját.