2016.10.21. 20:51
Örömmámor és üzenet
Az 1956-os forradalom 60. évfordulójára emlékezünk ezekben a napokban.
Azokat a történelmi napokat idézik fel a lapunkban megszólaló egykori forradalmárok is. Négy ember, négy sors, négy különböző perspektíva az 1956-os eseményekről és az azt követő, nem kevésbé vérzivataros időszakról.
Másképp élte meg a forradalmat Wittner Mária, akit halálra is ítéltek az október 23-ai szerepvállalásáért, másképp hatottak a történtek Maléter Pál feleségére, akinek férje a forradalom egyik vértanúja, az 1956. novemberi harmadik Nagy Imre-kormány honvédelmi minisztere volt, és akit ugyanazon a napon végeztek ki, amikor Nagy Imre miniszterelnököt.
Más részletek merülnek fel az emlékezetből a tapolcai, az akkor érettségi előtt álló fiatalembernek, és megint más Kóbor János rockénekesnek.
Az első meggyőződésből harcolt, a második aggódó feleség, a harmadik ártatlanul meghurcolt, a negyedik pedig „csak” szerelmes. Az alapgondolatok azonban ugyanazok mind a négy emlékezőnél: a forradalom örömmámor és felemelő érzés volt, a magyarság pedig soha nem tapasztalt módon összetartott. Egyetértenek abban is e lapszámunk főszereplői, hogy 1956 üzenetét nem szabad elfelejteniük a fiataloknak.
Ahogy Maléter Pálné fogalmazott: „szeretném a fiatalokkal megértetni, legyenek büszkék arra, hogy ennek a népnek a fiai, ebben az országban élnek, amely hatvan évvel ezelőtt meg merte tenni, hogy a világ akkori legnagyobb katonai hatalmával szembeszállt”. Wittner Mária pedig így: „nekik most már szellemi síkon kell végigharcolni, amit mi kiharcoltunk”. Higgyünk benne, hogy így lesz!