Hírek

2016.11.19. 09:24

Macikat a mentőkbe!

Győr, Veszprém - Plüssmacik nyugtatják meg a mentőbe került gyerekeket egy győri kezdeményezés nyomán, amelynek megyénkben is vannak már követői.

Kovács Erika

-Húsz évvel ezelőtt kezdeményeztük a barátaimmal azt, hogy legyen minden mentőautóban egy plüssmacit, mondta el a Ladocsi Norbert. Hozzátette, ausztrál tanulmányok keltették fel a figyelmüket, ahol a parti őrség  plüssmacikkal nyugtatta meg a sérült, mentőbe került gyerekeket, akik ettől megnyugodtak.  Eleinte elhelyeztek más állatokat is, de a maci vigasztalta meg őket leginkább.

-E kitűnő ötlet nyomán kezdtük el mi is itthon a gyűjtést, utalt a kezdetekre Norbert. Húsz éve még fél év alatt 120 macit gyűjtöttek össze, idén a mostani már az ötödik alkalom, és öt hét alatt Győrben 2200 macit sikerült összegyűjteni.

(családi fotó)

A kis figurákat a megyei mentőállomásnak adják át, amely szétosztja majd a többi között. Norbert elmondta azt is, hogy a macikat mossák és fertőtlenítik, mielőtt a gyerekek kezébe kerülne, akik aztán haza is vihetik azokat. Egy mentőben 2-3 csomagolt macit helyeznek el, és a kezdeményezők azt kérték a mentőszolgálattól, hogy a szélvédők mögé is tegyenek egy-egy macit a gyűjtés szimbólumaként.

Az országban 15 megye csatlakozott a gyűjtéshez, közel 510 gyűjtőhely van országosan és külföldről is érdeklődnek a kezdeményezés iránt.

Veszprém megyében Markó Lívia és Lagoza Piros állt a program mellé.

- Két hete kezdtük meg a gyűjtést, közel száz darab maci van már, de a létszám folyamatosan gyarapodik - mondta el az ajkai Legoza Piros. Utalt rá, nagyon tetszett neki a győri kezdeményezés, amellyel adott esetben megnyugtatják a gyerekeket, emiatt csatlakozott hozzá ő is. A gyűjtést a közösségi oldalon és kijelölt helyszíneken végzi.

Veszprém megyéből a királyszentistváni Markó Lívia is a plüssmaci gyűjtők közé tartozik, aki anyaként is rendkívül fontosnak tartja ezt, és nagyon örül annak, hogy október közepe óta már 130 macit sikerült összegyűjtenie a közösségi oldal és kijelölt gyűjtőhelyek révén.

Piros és Lívia azt tervezi, hogy a macikat mosás, fertőtlenítés, csomagolás után a mentőszolgálat megyei vezetőjének adják át, hogy mindenhova egyformán jusson majd a plüssjátékokból.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!