2016.12.13. 20:29
Mi lehet a szag okozója?
Veszprém - Átfogó vizsgálatot szeretne a királyszentistváni hulladékkezelő működéséről Gertsmár Ferenc, az LMP önkormányzati képviselője.
A politikus ezért indítványt nyújtott be a csütörtöki városi közgyűlésre. Gertsmár Ferenc elmondta, a Királyszentistvánhoz közeli településeken, mindenekelőtt Balatonfűzfőn számos lakos panaszkodik az elviselhetetlen bűz, amely a helyiek szerint a hulladékkezelőtől ered.
Hozzátette, az illetékes hatóság, a Fejér Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya több ellenőrzést is végzett, és olyan problémákat tárt fel, amelyet egyelőre nem oldott meg az üzemeltető.
A képviselő ezért azt javasolja, a veszprémi önkormányzat, mint a hulladékkezelőt tulajdonló Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás tagja, független szakértők bevonásával kezdeményezzen a lerakó üzemeltetésével kapcsolatos vizsgálatot, hogy kiderüljön, mi idézi elő a problémát.
Czaun János önkormányzati képviselő, a Társulás elnöke a város csütörtöki közgyűlésen reagál Gertsmár Ferenc felvetésére.