A csavargásról mint életformáról

Agache Vasile Andru görög-román származású életmûvész vonta le és osztotta meg velem ezt a következtetést - egy esõs napon, amikor épp egyedül volt. Szerencsére ez utóbbi állapot sosem tartós nála, utazásai során a legkülön- félébb emberekkel ismerkedik meg, és, mint vigyorogva hozzátette minden országban rendre hozzácsapódik egy újságíró. Ebben persze nincsen semmi különös ha valaki roma származású, angolul beszél és motorral jár, ami nem Babetta, akkor már van min csodál- kozni. Ha aztán kiderül róla, hogy másik négy nyelvet is jól ismer, utcazenészként bejárt már jó néhány országot, miközben a felesége épp Amerikában szerzi a doktori címét, akkor emellett már nehéz lenne elmenni. Aznap Veszprém belvárosában zenélt napi betevõjéért. Jól kieresztette a hangját és csapkodta a szintetizátor billentyûit. Az aluljáró melletti fedett átjáróban ült, a mellet- te elhaladó embertömegbõl idõnként kinyúlt egy-egy kéz, hogy némi zsetont dobjon Andru nyilván erre a célra kihelyezett dobozába. Biccentett a fejével, mikor észrevett, néhány nappal korábban már összefutottunk egy könnyûzenei fórumon. Most kissé vacogva mutogatta elgémberedett ujjait, hát igen, ilyen hi- degben nehéz zenélni. Inkább beültünk egy kávéra. A hátára kapta a gitárját - merthogy az is van neki -, kezébe fogta szintetizátorát, aztán mentünk. Gyalog, mert mint kiderült, a motort bérelte. Azóta busszal jár, illetve a fõbérlõje biciklijével idõnként elteker egy városszéli hipermarketbe. Kicsit késõbb egy presszókávé mellett, láncdohányos lévén sûrû füstfelhõben - és rövid kitérõ után, mikor is egy barátját ajánlotta interjú- alanynak, aki szerinte sokkal érdekesebb személyiség, mint õ - elmesélte, hogy Görög- országban született. Édesapja görög roma, édesanyja pedig román, aminek köszönhetõen négyéves korától Romániában él. Már amikor otthon van persze, merthogy egyébként hónapokat, sõt néha éveket tölt más országokban a zenélésbõl élve. Két évet élt így Spanyolországban, és hosszabb idõt töltött Olaszországban, Angliában, Lengyel-, Orosz- és Franciaországban. Elmesélte, hogy õ mindenhol ugyanúgy él zenél, emberekkel találkozik és utazgat. Amerikába nem akar menni, pedig a szintén román származású felesége ott tanul - azt hiszi, pszichológiát -, még vagy három évig. Vonogatja a vállát, nem is tudja igazából, miért nem megy, biztos ott is lehetne zenélni. Látta, hogy elcsodálkozom a multikulturális élettörténetén, ezért hozzáfûzte a cigányoknak nincs országuk, illetve mindenhol otthon vannak. Kicsit elgondolkodott, lepöccintette a hamut az aktuális szál cigirõl, aztán helyesbített. Mégiscsak Románia az õ otthona, ott nõtt fel, és a cigányok ott még õrzik a hagyományokat quotSokaknak hiába van szép nagy házuk - egyébként ki tudja, mibõl -, mégis sátor- ban alszanak, néha én is.quot
Az, hogy most miért Magyarország van éppen soron, maga sem tudta, azt viszont igen, hogy két héttel ezelõtt érkezett hozzánk, egy Ausztria felé tartó busz tette ki éjjel tizenegy órakor a néptelen Budapest úton. Gyakorlott utazóként nem esett kétségbe, ahogy õ mondja quotMegittam valahol egy sört és egy kávét, elszívtam néhány szál cigit, aztán kerestem egy szállodát.quot Szóval semmi gond. Azaz, azért kicsit aggódik. Többször is megkérdezte, hogy ugye itt lesz még jó idõ is. A Balaton körül szeretne zenél- ni ugyanis az embereknek a parton vagy esetleg éttermekben. Dalszövegei a kapcso- latokról, az emberek közötti kötelékekrõl és az élet örömeirõl szólnak. quotNem vagyunk itt túl sokáig, és ezt most kell észrevennünk, nem amikor már kés