Vásáry Tamás a versenyzongora gyűjtési akcióról

Vásáry Tamás szívesen bekapcsolódik a gyűjtési kampányba (Fotó: Kricskovics Antal)

Eredetileg Mészáros Zoltán, a Veszprémfest szervezője vetette fel a versenyzongora szükségességét és megszerzésére a pénzgyűjtést a városban a Veszprémi Turisztikai Egyesület vállalta fel, Neubauer Sándorné elnök vezetésével. Vásáry Tamás Kováts Péternek, a Mendelssohn Kamarazenekar vezetőjének közvetítésével azonnal felajánlotta segítségét. A művésszel ennek apropóján készítettünk interjút budapesti lakásában, ahol egy különleges koncert-élménnyel is megajándékozta a veszprémi riporterek szűk stábját: csak nekünk eljátszotta Ludwig van Beethoven Holdfény szonátáját.

- Milyennek tartja Veszprém kulturális életét?

- A városnak különleges helye van a szívemben. Az első feleségem veszprémi volt, elsőként ezért is kötődöm a városhoz. Meg azért is, mert nagy sétáló vagyok, s mindig varázslatos dolog számomra, amikor Veszprémben felsétálok a Benedek-hegyre a kereszthez. A vár, a viadukt, a település gyönyörű látvány, főleg este, az ottani hangulat bármikor nagy hatással van rám. Bosszankodtam is leg-utóbb, mert bezárták a kerítést, és nem tudtam odamenni a kereszthez. A zenei életet is vonzónak és sokszínűnek gondolom, s a város nagy kincsének tartom a Mendelssohn Kamarazenekart. Szívesen lépek fel velük, azonnal jövök, ha hívnak. Szoros barátság fűz a vezetőjükhöz, Kováts Péterhez.

- Hogyan vélekedik a Hangvilláról, a megyeszékhely új, meghatározó kulturális intézményéről?

- Jól sikerült, szép épületegyüttes. A hangversenyterme egyszerre modern és hangulatos, nem egy hideg-rideg építmény, ráadásul kiváló az akusztikája. Kellemes, vonzó hely még azoknak is, akik nem különösebben zenerajongók, mert az alkalom, a hangulat, a látvány lenyűgöző, és a büfé is kitűnő. Hasonlót éltem át Berlinben. Miután a filharmonikusok új hangversenytermét átadták 1963-ban, az első szóló estet én adtam, Herbert von Karajan vezényletével. Mindketten meglepődtünk az új hely láttán. A berlini filharmonikusok addig az ottani zeneakadémián léptek fel, egy hosszú, barátságtalan, kifejezetten ronda teremben, amit a németek csak Musik Bahnhofként emlegettek és alig ötszázan mentek el egy-egy programra. Az új hely egy csapásra meghódította a közönséget, a háromezer személyes teremben teltházas koncerteket tartanak. Szerintem ugyanez történik most Veszprémben, a Hangvillában is. Ebben a kulturális központban a zene is királyi helyre került.

- Ön szerint miért van szüksége Veszprémnek, illetve a Hangvillának versenyzongorára?

- Mert egy jó hangversenyteremhez hozzátartozik a jó, Steinway zongora. Azért Steinway, mert tapasztalataim szerint ez a legjobb márka. Ugyanakkor félretéve a szubjektivitást, Veszprémnek nemcsak kellene, egyenesen muszáj, hogy legyen egy kiváló versenyzongorája. Mivel a város rendelkezik már nemzetközi szintű hangversenyteremmel és nagyszerű zenekarral is, tényleg csak egy kiváló zongora hiányzik a magas minőségű zenei élet kiteljesedéséhez. Ezért tekintem szívügyemnek a kezdeményezést. Ráadásul elfogult is vagyok. Az első zongora, amin egykor a debreceni zenedében játszottam Steinway volt. Hogy mennyire fontos számomra ez a zongoramárka, azt mutatja, hogy most megjelent életrajzi regényben külön fejezetet szentelek a Steinway-nek. Otthon egy nagyszerű pianínóm volt. Az édesanyám örökölte a nagyapámtól. Ennek varázsa, hatása determinálta az egész életemet. A legszebb történet ezzel kapcsolatban azonban Kodály Zoltánhoz kötődik. Amikor 1953-ban az oklevél pályázati koncertemre készültem, nagyon izgultam, mert egy Steinway-en kellett játszanom. Kodály Zoltán, akihez szoros mester-tanítvány kapcsolat fűzött, azt mondta, keressek magamnak egy jó zongorát a felkészüléshez. Találtam is. Steinway volt és nagyon drága. Elmondtam Kodály Zoltánnak. Legyintett rá, ne problémázzak az árán, menjek el hozzá a csekkért. Így jutottam Steinway zongorához. Igazából a világ minden rangos koncerttermében van Steinway, nem is egy. Mostanában a legnagyobb meglepetés Tajvanon ért. Tajpeji koncertem előtt szokás szerint ki akartam próbálni a zongorát. Lementük a koncertterem alagsorába, ahol tizenhárom Steinway zongora közül választhattam, egyik szebben szólt, mint a másik. Csak ámuldoztam, hogy miért pont ott van ennyi, és nem New Yorkban vagy Londonban, ahol ennek töredéke a választék? De visszatérve a témánkhoz, a zongoravásárlásnál fontos a hozzáértő kiválasztás, a körültekintő vásárlás, mert egy márkán belül is nagyok a különbségek.

- Mit gondol, jó esély van összegyűjteni a vásárláshoz szükséges összeget? Egyáltalán mibe kerül egy ilyen versenyzongora?

- Ezt pontosan nem tudnám megmondani, de nagyon sokba. Ezzel együtt ügyes szervezéssel szerintem össze lehet gyűjteni rá a pénzt. Például olyan bérletes koncertek szervezésével, amelyek bevételét és a közreműködő művészek honoráriumának felét felajánlják erre a célra. Ha a kezdeményezéshez meg tudnak nyerni öt-hat neves zongoristát, az már valami. A másik lehetőség pedig, hogy a város önkormányzata, a polgármester úr példamutatóan elsőként járul hozzá a hangszer beszerzéséhez. Ezzel azt mutatná ország-világ felé, hogy Veszprém számára fontos ez a zongora és másokat is ösztönözne a nagylelkű adományozásra.

- Személy szerint ön mit tesz a kezdeményezésért?

- Magától értetődik, hogy szívesen bekapcsolódom ebbe a kampányba, akár az ügy nagyköveteként vagy koncertekkel, de bármilyen más formában is. Hiszem, hogy a veszprémi zeneértő közönség megérdemelné, hogy egy kiváló versenyzongora szóljon a koncerteken a gyönyörű Hangvillában.