Gyalogosan a panamai őserdőben

- A spanyol kéttannyelvű iskolák 2011-es találkozóján hallottam egy miskolci srác beszámolóját a Ruta Quetzal BBVA expedíció mexikói útjáról. Annyira megtetszett, hogy elhatároztam, én is megpróbálom - mesélte Wrhovina Péter, a veszprémi Vetési gimnázium spanyol két tanítási nyelvű szakának diákja.

Az expedíciót az 1970-es években találta ki egy spanyol újságíró, Miguel de la Quadra-Salcedo, hogy Amerika 1492-es felfedezésének 500. évfordulója előtt tisztelegjenek vele. Azóta évente meghirdetik ötvenhárom ország spanyolul beszélő, tizenhat-tizenhét éves diákjainak. A résztvevők többsége spanyol, sokan vannak az egykori spanyol területekről. Az uniós országokból egy-egy diákot válogatnak be pályázattal. Az idei útvonalat az adta, hogy Vasco Núnez de Balboa, a spanyol konkvisztádor éppen 500 éve fedezte fel a Csendes-óceánt - tudtam meg Péter elbeszéléséből.

- Tavaly is pályáztam, de Faragó Dániel került a csapatba. Vele együtt járunk dr. Gőgh Ágnes osztályába, aki egyben a spanyol tanárunk is.

Az idén a pályázat témáját "V. Károlytól az unióig" címmel adták meg. Péter ehhez Európa történelmét dolgozta fel irodalmi formában.

- Vámos Miklós "Apák könyve" című regényéhez hasonlóan minden nagy eseményt belefontam egy-egy ember történetébe. Tizenhárom másik diákkal együtt behívtak szóbelire a spanyol követség oktatási irodájába, és engem választottak az expedícióba Magyarországról.A Madridból induló, június 19-július 23-ig tartó expedíció java a három hetes panamai kirándulás volt, amiből egy hétig az őserdőben túráztak gyalogosan a Balboa féle útvonalon.

- Panama városban egy állatkert füves területén verhettünk fel a sátraikat. Utána szóltak, hogy vetkőzzünk fürdőgatyára, mert kezdődik zuhanyozás. Tűzoltók fürdettek meg bennünket a fecskendőikkel. Nagyon jól esett a friss vizes locsolás abban a rendkívül párás forróságban.

Másnap indultak a kolumbiai és panamai határon lévő Darién esőerdőbe. Az út első szakaszát busszal, majd kenukkal tették meg, aztán jött a gyaloglás. A 225 diákot három csoportra osztották. Legelöl mentek a leglassabbak, Péter a középső, a sasok csoportjában került, hátulról pedig a leggyorsabbak, a jaguárok tolták a lassúbbakat.

Péter egy amerikai csoporttárs képén a gyalogtúrán - itt még az út elején (Fotó: Miguel Angarita)

- Az egyik hátizsákom előre, a másikat hátra raktam. Összesen tíz kiló lehetett, de este már borzasztó nehéz volt. Folyton elsüllyedtünk a sárban, ami aztán rá is ragadt a magas szárú bakancsunkra, így a végén már háromszoros súlya lett. Ha valaki kidőlt, akkor megnézték az orvosok, pihentek vele, aztán jöttek tovább. Volt, akit az indiánok hoztak utánunk szamarakkal. Én szerencsére végig bírtam.

Playonaban, egy indián településen fogadta őket az Emberá közösség vezetője is.

- Családoknál vendégeltek meg bennünket. Én jamgyökeret kaptam, olyasmi volt, mint a krumpli. Halat esznek, csirkét, főtt banánt, rizst, de szörnyű fűszerezéssel, vagy nagyon íztelenül. Végig úgy éreztem magam, mint valami gasztronómiai műsorban, ahol borzalmas ételeket kell kóstolni, de mindent megettem, mert máskor úgysem lenne rá lehetőségem. Többször volt hasmenésünk, nem csak az ételek, a víz miatt. A falukban esővizet kaptunk, és ha nem volt más, neomagnollal fertőtlenített folyóvizet tettünk a kulacsba. Amikor meg esett, akkor a hatalmas levelekről csorgattuk a szánkba.

Ahogy Péter meséli, a vécé is illet a dzsungelhez.

- Gödröket ástak egy sorba, amiket valami bambusz paravánnal választottak el, de ez a fal csak mellig ért. Így mindenkinek kilátszott a feje, amikor guggolva a dolgát végezte. A többiek azon nevettek, hogy ki milyen képet vág közben.

Az őserdei túra alatt halásztak, táncolni, vadászni is tanultak. A túra végén elértek arra a pontra, ahonnan Balboa 1513. szeptember 25-én meglátta az óceánt. Péterék inkább csak sejtették hol van, mert éppen zuhogott eső.

A playonai indiánok a parton várták a kenuval érkező diákokat (Fotó: Wrhovina Péter)

A továbbiakban még több várost, erődöt néztek meg Panamában. A visszatérés után Madridból még elmentek Brüsszelbe és Gentbe, IV. Károly szülőhelyére. Fogadta őket a belga miniszterelnök, és találkoztak az expedíció főszervezőjével, a 83 éves Miguel de la Quadra-Salcedoval.

- Arról is beszélt nekünk, hogy a konkvisztádorok milyen sok amerikai növényfajt meghonosítottak Európában. A fűszerpaprika is rajtuk keresztül jutott el Szeged környékére. Elővett néhány kis doboz helyi paprikát és megkérdezte, hogy van-e csapatban magyar. Mikor jelentkeztem, kihívott, kezet fogott velem, és mesélhettem arról, hogy nálunk ezt a fűszert minden nap használjuk. A többiek meg megkóstolták, én pedig kaptam tőle egy doboz spanyol pirospaprikát.

Péter hónapokkal később visszagondolva az expedíciónak talán azt a pillanatát tartja a legszebbnek, amikor kemény gyaloglás után egy vízesés alatt ruhástól megfürödtek, és közben énekeltek.

- A szöveget nem is tudtam, csak la-la-láztam a többiekkel. El sem tudom mesélni, milyen jó érzés volt együtt énekelni a fárasztó út végén. Ekkor éreztük igazán, hogy mi egy csapat vagyunk. Azóta is tartjuk a kapcsolatot.

Péter azt mondja, ez az expedíció csak egy egyszeri lehetőség volt, de egy életre szól neki. S ha ugyanilyen már nem is lesz, nagy a világ, sok helyre lehet még kirándulni.