Lakásotthonból a doktori székbe

– Anyukám még szakközépiskolában tanult, amikor második gyermekeként a világra jöttem. 1982-ben fél éves koromban állami gondozásba vettek minket, nővéremmel együtt a berhidai csecsemőotthonba kerültünk. Együtt szerettek volna bennünket nevelőcsaládhoz adni, végül a nővérem nevelőszülőkhöz került, én pedig Berhidáról a Békási Nevelőotthonba, ahol a gyermekkoromat töltöttem – emlékezik Resperger Richárd.

Az első meghatározó gyermekkori emlékei Békáshoz kötődnek, amelyekre így tekint vissza: – Mélyen beleégett a szívembe, amikor a közben megszületett kisöcsémért mentünk az otthon igazgatónőjével, hogy a nevelőotthonba kerülve együtt nevelkedhessünk. Ma is él bennem annak az első napnak az élménye is, amikor általános iskolába mentünk, hátunkon a hatalmas iskolatáskával. Társaimmal együtt 1988-ban mi voltunk az első olyan csoport, akik már az általános iskolai tanulmányaikat is a nevelőotthonban kezdhettük meg, intézményváltás nélkül. A szomszédos település általános iskolájába jártunk át. A későbbi tanulmányaimat ez az időszak nagymértékben meghatározta – sorolja akkori emlékeit.

Richárd beszél arról, hogy Békásra a mai napig hálás szívvel gondol vissza, mert bár nem családban nevelkedtek, de próbáltak nekik olyan körülményeket teremteni a nevelőotthonban, mindent megtettek egészséges testi és lelki fejlődésükért. Szüleik rendszeresen látogatták őket, és többször haza is vitték a gyerekeket hétvégén magukhoz, de Richárd erről nem nagyon őriz emléket.

– Ez talán azért is van így, mert én nagyobb biztonságban éreztem magam a nevelőotthonban, mint a szülői házban – vallja. Felidézi: édesapja még akkor elhunyt, amikor ő kicsi volt. Édesanyjával mindig felszínes volt a kapcsolat, talán neheztelt is rá a történtekért, találkozásaik érzelmileg inkább csak felkavarták. Ma már másként érez, állítja, a szülő-gyermek kapcsolatot érdemes bármikor feléleszteni, működtetni. Öccsével folyamatosan tartják a kapcsolatot, a nővérével és a két legkisebb testvérével is – időközben egy öccse és húga is született, akik szintén nevelőszülőknél nevelkedtek.

– Több volt gondozott-társammal együtt, akikkel együtt nőttem fel, úgy vélem, bár nekünk nem adatott meg, hogy családban éljünk, még mindig jobb volt a nevelőotthon, mint egy problémás család, a gyermekével nem törődő szülő, mert így kaptunk esélyt, olyan lehetőséget, ami lehetővé tette számunkra, hogy ne kallódjunk el, a bennünk rejlő értékek felszínre kerüljenek, személyiségünk kibontakozhasson – érvel a fiatalember az előnyök mellett.

A gyermekkori fejlődés szempontjából meghatározó a család szerepe. Kiemeli: a családok többsége képes megfelelően ellátni feladatait, egy részük ugyanakkor olyan problémákkal szembesül, amelyek megoldásához a közvetlen vagy tágabb környezetük segítségét kénytelenek igénybe venni, hogy a gyermek megfelelő fejlődését biztosítani tudják. Richárd szerint nem csak a családon belül jelentkező nehézségek, hanem a társadalom és a gazdaság problémái is befolyásolják a család életét, súlyos nehézségeket okozhatnak. Beszél arról is, hogy a gyermekotthonokban is egyre több a problémás gyermek. A gyermekvédelmi intézményeket a társadalom tükrének tekinthetjük, és a gyermekvédelemnek éppen a társadalmi problémákra kell választ adni, megkeresni a megoldást.

– 1994-ben nyolc másik társammal együtt lakásotthonba helyeztek ki bennünket – tekint vissza életére ismét. Ez a korábbi nagy intézményhez képest családiasabb hangulatú volt, több figyelmet tudtak fordítani rájuk. A lakásotthonban élő gyerekek ugyanis sokkal inkább megismerik a világot, mint ahogyan az korábban a zárt intézményekben történt. A lakásotthon sokkal gyermekcentrikusabb, több lehetőséget kínál a személyes kapcsolatokra, segítve ezzel az egészségesebb felnőtté válást is. – Sikeresebben készíti fel a fiatalokat az önálló életre, sokkal inkább családi mintát nyújt, mint a nagy létszámú gyermekotthon – állítja Richárd.

Resperger Richárd szeptemberben megvédte doktori értekezését (Fotó: Hipságh Gyöngyi)

– A lakásotthon biztos hátteret teremtett számomra a középiskolai, és később az egyetemi tanulmányaim ideje alatt is – vallja. Richárd a borsosgyőri lakásotthon gondozottjaként 2000-ben kitűnő eredménnyel érettségizett a Pápai Református Kollégium Gimnáziumában, majd ugyanebben az évben felvették a Nyugat-magyarországi Egyetemre, ahol gazdálkodási szakon tanult tovább, akkor már utógondozói ellátottként. Az egyetemi évek alatt hétköznapokon a kollégiumban lakott, a hétvégéket a többi gondozott társával együtt töltötte a lakásotthonban.

2005-ben közszolgálati és gazdasági informatika szakirányokon szerzett okleveles közgazdász diplomát, tanulmányi versenyeken való részvételéért, jó tanulmányi eredményéért, a közösségért végzett munkájának elismeréseként rektori dicséretet kapott.

Felsőfokú tanulmányai befejezése után Sopronban telepedett le, ahol azóta is albérletben lakik, jelenleg egyedül él, de sokat tartózkodik társaságban. Szabadidejében olvas, rejtvényt fejt, maga is készít feladványokat, kérdéssorokat. Kedveli a tévés műveltségi vetélkedőket, kvízműsorokat, tehetségkutatókat. Szeret főzni, kirándulni.

Büszkén beszél arról, hogy az egyetem elvégzése után az egyetem közgazdaságtudományi karának közgazdasági tanszékén kapott tanszéki munkatársi állást, majd 2008 márciusában nevezték ki tanársegédnek. Azóta is a kar közgazdasági intézetében dolgozik, oktat és kutat. Szereti a munkáját, mert emberekkel foglalkozhat. Nagyon szeret tanítani, ugyanolyan lelkesen készül ma is minden órára, mint az első években, amikor a hospitálás után elkezdett önállóan tanórákat tartani.

Kiemeli, az egyetemi oktatóktól munkahelyi elvárás, hogy idővel tudományos, doktori fokozatot szerezzenek. Ezt a célt tűzte ki ő is, a soproni közgazdaságtudományi kar alapító dékánja, Gidai Erzsébet professzor asszony biztatására felvételizett a doktori iskolába. A professzor kérte, hogy gyermekvédelmi múlttal a háta mögött dolgozza fel a témát, ebből írja doktori disszertációját. Richárd állítja, sokat köszönhet neki, mert érezte a professzor bizalmát, az oktatói pályán is ő indította el.

Richárd idén szeptember végén sikeresen megvédte a mai magyar gyermekvédelemmel foglalkozó doktori értekezését, és „summa cum laude” minősítéssel doktori, PhD fokozatot szerezett. Az ünnepélyes avató ünnepségre, ami 2015. februárjában lesz, meghívta Jungvert Valériát, a Veszprém Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatónőjét, néhány korábbi nevelőjét és tanárát, közeli barátait, és reméli, az öccse is el tud majd menni, aki most külföldön dolgozik.

– Bár már tíz éve annak, hogy kikerültem a gyermekvédelemből, a kapcsolatom velük azóta is megmarad. 2003 óta a „Veletek együtt – értetek” gyermekvédelmi alapítvány kuratóriumi tagja vagyok, de ezen kívül is rendszeresen adakozom, más alapítványokon keresztül gyermekeket támogatok – avat be újabb feladataiba. A gyermekvédelmi központtal, az ott dolgozókkal is tartja a kapcsolatot, az értekezéskor tőlük is sok segítséget kapott, különösen Varga Lászlóné Szilos Marianna igazgatóhelyettestől, a korábbi lakásotthon-vezető nevelőjétől.

Beszélgetésünk végén doktori értekezése köszönetnyilvánításából idéz. Sokaknak tartozik köszönettel és hálával, akik segítették, támogatták, bátorították, hogy idáig eljusson, doktori értekezést írhasson. Jó szívvel gondol vissza a Békási Nevelőotthonban és a borsosgyőri lakásotthonban eltöltött évekre, korábbi nevelőire, gondozóira. Hálás szívvel említi gondozott társait is, akikkel együtt nőtt fel, az általános iskolai és középiskolai tanárait, egyetemi oktatóit, hogy tanulmányaiban támogatták.