Külföld

2012.04.10. 08:53

Öngyilkos merénylet: sokan meghaltak Afganisztánban

Legalább kilencen vesztették életüket egy afganisztáni öngyilkos merényletben.

MTI/AP/AFP/ANSA/EFE

Legalább kilencen vesztették életüket és több mint húszan sebesültek meg egy öngyilkos merényletben kedden a nyugat-afganisztáni Herát tartományban.

A merénylő az általa vezetett terepjáró gépkocsit robbantotta fel egy körzeti közigazgatási épület előtt. Az AFP hírügynökség ugyanakkor úgy tudja, hogy valójában két merénylő volt a gépkocsiban, amelyet a rendőrség még a merénylet előtt üldözőbe vett. E változat szerint az egyik tettes - figyelmen kívül hagyva a rendőrök felszólítását - akkor robbantotta fel járművet, amikor az az említett épület elé ért.

Guzara körzet közigazgatási vezetője elmondta, hogy az áldozatok között rendőrök és civilek egyaránt vannak, a merénylet időpontjában ugyanis sok civil állt sorban az épület előtt, hogy bejusson a hivatali félfogadásra. Anyagi kár keletkezett a körzeti közigazgatási, valamint egy rendőrségi épületben.

Bár az akciót egyelőre senki sem vállalta magára, a hírügynökségek szerint a mostani öngyilkos merénylet a Hamid Karzai elnök vezette kormány ellen harcoló tálibok "védjegyét" viseli. Az AFP megjegyzi: az iráni határ mentén fekvő, üzleti központnak tekintett Herát tartományt viszonylag ritkán dúlják fel ilyen merényletek, hiszen a tálibok inkább a saját "erődítményüknek" tartott déli országrészre összpontosítják támadásaikat.

A jelek szerint a tálibok most megkezdték "tavaszi hadjáratukat" - emlékeztetnek a hírforrások, utalva arra, hogy a múlt héten is követtek már el öngyilkos merényletet Afganisztán északi részén a NATO vezette nemzetközi biztonsági erők norvég katonái ellen.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!