Tánc és beszéd eggyé olvad

Tánc és beszéd egybeolvad, eggyé válik Horváth Csaba előadásban. A Harangozó-díjas rendező-koreográfus úgy véli: a beszéd is egy tánc, a tánc is egy beszéd, nem érdemes különbséget tenni a verbális és fizikális között. Előadásában egyesül a két kifejezési forma, az eredeti műből, a Kalevalából csak néhány sort emelt be Szálinger Balázs író. 

A Kalevala cselekményének számtalan kulcsjelenetével és alakjával találkozunk, ám a szövegben nagyon sok a mai kiszólás és kortársi utalás, bővítés és lábjegyzet, szlenges, humoros fogalmazás (haljak meg, hogy nem csak egy hősünk van, én szakmát tanulok, te egyetemre mész ). 

Az előadásba bekerültek természettudományos szövegek, de születtek önálló versként megálló részletek is. Megtudjuk, milyen hatása van a globális felmelegedésnek a jegesmedvékre, milyen mérgek jutnak a testünkbe a szennyezett tengervízből, de elhangzik egy lexikonos ismertetés is.

A színpadon hófehér, hatalmas fatuskókkal berendezett, tiszta tér tárul elénk. A játékosok jelmeze csupán a testfestés - ezzel az ember állati mivolta jelenik meg. A festés az előadás során elkoszolódik, az izzadásban összemosódnak a színek. A fizikai színház élménye elementáris, a színészek méltó partnerei a táncosoknak. 

Mindenki táncol és mindenki megszólal, a táncos és a színész közti határvonal szinte teljesen eltűnik. Vejnemöjnent a kortárs színházakból, Bárkából és Krétakörből, valamint a legújabb magyar filmekből jól ismert Mucsi Zoltán alakítja, aki először dolgozott Horváth Csabával. 

Horváth Lajos Ottó is kiemelkedő módon felel meg a kihívásoknak. A táncosok pedig - akik egy korábbi, A tavasz ébredése című produkcióban már bizonyították rendkívüli képességeiket - akrobatikus pillanatokban szólalnak meg tökéletesen. 

Ahogy a szöveg, a beszéd és a mozgás, a tánc eggyéolvad, úgy színész és táncos magas szinten teljesít. Ilmarinent Andrássy Máté, Louhit Földeáki Dóra, a jegesmedvét Zarnóczay Gizella, Lemminkejnent Krisztik Csaba, a Napot Vati Tamás játssza.

A finálé gigantikus erejű: a semmivé pusztított térben a szereplők könnyűfém szerkezetes házat építenek. A folyamat emberi, hétköznapi és izzadságos, mégis a tetőpont felé visz, egymásra figyelés és összpontosítás jellemzi.