Kultúra

2014.12.10. 17:20

Csendélet, tájkép és nonfiguratív motívumok a Cholnokyban

Veszprém - Sebestyén Erzsébet alkotásaiból nyílt kiállítás a Veszprémi Cholnoky Jenő Általános Iskolában.

Marton Attila

A tárlaton az alkotó csendéletei, erdélyi települések utcarészletei és tájképek mellett nonfiguratív festmények is láthatók. A megnyitón Górné Fazekas Ágnes igazgató köszöntője után Révész Erika szakújságíró beszélt a képekről. Elmondta, Sebestyén Erzsébet kezdetben tájképeket festett, később azonban elkezdett kísérletezni, új témákat, formákat és színeket keresve, s ennek eredményeként a realizmus helyét a benyomások vették át képein. – Nem azt festette már, amit látott, hanem azokat a hatásokat – színeket, illatokat –, amelyeket a táj kiváltott belőle, fogalmazott Révész, majd hozzátette, a művész képei álomszerűvé, a színek földöntúlivá váltak.

Erdélyi tájak is megelevenednek Sebestyén Erzsébet festményein. Fotó: Marton Attila

A csendéletekről megjegyezte, miközben az alkotó rácsodálkozik és kiemel egy-egy virágot és gyümölcsöt. A festmények utolsó csoportja az alkotó által fohászoknak nevezett, bibliai idézetek hatására keletkezett nonfiguratív képek. Révész Erika elmondta, ezek az alkotót és a befogadót is elindíthatják egy belső úton, amelyen közelebb kerül saját magához.

A kiállításmegnyitón az iskola tanulói, Csicsics Emma és Fenyvesi Erika szavaltak verset, Klein Dorottya fuvolázott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!