A rock and roll Zolira is hatott

– Nem volt nagy tapsolója a proletárdiktatúrának, de még emellett is örömmel fogadta az elismeréseket, melyeket kevésbé kapott meg életében. A Kossuth-díjat is a halála után ítélték meg, pedig, amit elért, azért járt volna neki, ám valamiért minden felterjesztéskor lehúzták a listáról. Ő egy csodálatos színész volt, mindig el tud varázsolni, amikor látom a filmjeit, ha rá gondolok. És ugyanígy vagyok Istvánnal (Bujtor István – a szerk) is – mondta Frenreisz Károly, aki Latinovits Zoltán családja nevében vette át a színészkirálynak szóló Ferencváros posztumusz díszpolgára címet nemrég.

Frenreisz Károly, a magyar rock legendás egyénisége hetvenéves lesz idén, de pihenni most sem akar
Fotó: Penovác Károly

Gyerekkorukat Budapesten a Mester utca 1.-ben töltötték, a Ferencvároshoz kötődnek. Latinovits Zoltán 1945-től a diplomaszerzésig, 1957-ig lakott ott. Tehetségét már a gimnáziumi évek alatt felfedezte Bajor Gizi, aki egy diákelőadás után a vállára rakta a kezét s azt mondta neki: "Magának színésznek kell lennie". És az lett, nem is akármilyen. Erről meggyőződhettek a Veszprémi Petőfi Színházban is, hiszen a színészkirály 1971 májusában szerződött a teátrumba és az 1973-as évad végéig volt tagja a társulatnak. Ebben az időszakban eljátszotta a Különc című darabban Teleki szerepét, az Ügynök halála című előadásban Willy Lomant alakította és színpadra állította a Győzelem, valamint a Kispolgárok című színművet.

Azt viszont kevesen tudják, hogy előtte egyszer játszott egy filmben Frenreisz Károllyal. A Mély rétegben című, 1968-ban betiltott Dömölky János-alkotásban szerepelt testvérével, Domján Edittel és Őze Lajossal.

Frenreisz Károlyt azonban mindig csak a zene érdekelte, szülei beíratták zongoraórákra, majd megtanult klarinéton, szaxofonon és basszusgitáron játszani. A dalszerző, basszusgitáros, énekes 1965-től 1971-ig a Metróban játszott, a következő két évben a Locomotiv GT-ben, 1973-ban pedig megalapította a hard rockot játszó Skorpiót, amely ma is létezik. Huszonhárom lemezen szerepelt zeneszerzőként és előadóként. Ugyancsak különlegesség, hogy Latinovits Zoltánra is hatott testvére zenei pályafutása, a rock and roll, több koncertjén is ott volt és nagyon élvezte a muzsikát.

Amikor azt kérdeztük Frenreisz Károlytól, hogyan sikerült megóvnia magát a rock and roll önpusztító hatásától, azt válaszolta, ha fiatalon elhunyt pályatársaira gondol, akkor az ő halálukban gyakran közrejátszottak betegségek, máskor függőségek. Szerinte nem lehet a műfaj hatásait így vizsgálni, majd mosolyogva mondta, Keith Richards 73 éves és lehet, hogy ebből jó pár esztendőre nem is emlékszik. Hozzáfűzte, a mértékletesség híve, erre szüksége is volt mindig, neki úgy alakult az élete, hogy állandóan dolgozott. Szerinte kicsit munkamániás is.

– Nem szabad megállni. Ilyen vagyok. Nem tudnám elképzelni az életem úgy, hogy délben felkelek, iszom egy kávét, kinyitom a sportújságot vagy nézem a tévét – jegyezte meg.

Ő mindig pörgött, hol a zenekarai miatt, intézte azoknak ügyeit, utána pedig a cégükben dolgozott és dolgozik a mai napig. Koncerteken, rendezvényeken vállalnak színpadtechnikai munkákat, hangosítást, világítást. Így, aztán sok produkcióban részt vehet így is. Mind mondta: nem tudatosan választotta ezt az utat. Az omegás fiúkkal az 1980-as években jöttek rá arra, hogy az országban nincsenek olyan nagy hangtechnikai és fénytechnikai berendezések, rendszerek, amelyekkel nagy koncerteket, stadionbeli bulikat meg lehet csinálni. Összedobták a pénzünket, vettek pár cuccot, majd folyamatosan azt észlelték, hogy mindenki hozzájuk jön, ha ilyen dolgokra van szüksége, és ez elkezdett működni. A mai napig vezeti a céget, de nem tartja magát üzletembernek. Annak viszont örül, hogy mindez kapcsolódik zenészi munkájához. S bár elfoglaltságai miatt az elmúlt hónapban nem vette a kezébe a gitárját, de úgy tűnik, ebben az esztendőben sem maradnak a rajongók Skorpió -koncert nélkül.

Idén a Frenreisz család két évfordulóra is készül. A rockzenész 70 éves lesz novemberben. Ahogy megfogalmazta: különösebben nem foglalkozik az idővel, sőt, gyakran időzavarban van, annyi mindent szeretne csinálni. Amúgy nem nosztalgikus alkat, mégis elképzelhető, hogy régi zenésztársaival, barátaival, zenekarainak tagjaival összehoznak egy ünnepi bulit az év végére, de még nincsen erre terve.

Amire külön készül, hogy Latinovits Zoltán halálának negyvenedik évfordulójáról méltó módon emlékezzenek meg, ahol lehet. A sírnál, az emléktábláknál és a médiában is. Neki ez fontos.
Ezért sem állhat meg.

Átadni a tapasztalatot

Frenreisz Károly szerepet vállalt A Dal zsűrijében. Szeretné zenei tapasztalatait, tanácsait átadni a fiataloknak, de nem kritika formájában. „Profi zenészeket kell értékelnünk, és nincs rossz dal, csak jó, jobb és még jobb – hangsúlyozta.

Ködszurkáló Veszprémből

Latinovits Zoltán veszprémi két évadja irodalomtörténeti esemény is volt. Ekkor jelent meg Ködszurkáló című könyve – Veszprémben nyomták ki először 1973-ban –, amelyet a mai napig a színészet Bibliájának tartanak. A könyv sikeres fogadtatása páratlannak bizonyult. Egyesek vitairatként tekintenek rá még mindig, mások önéletrajzi írásként értékelik, többen a színház műhelyének naplójaként olvassák, és sokan pedig úgy veszik mindig kézbe, hogy, ha színészek akarnak lenni, akkor láthatják, hogy (m)ilyen a színház mai napig szép, ám embert próbáló világa. Latinovitscsal és anélkül is.

Latinovits Zoltán veszprémi két évadja a lélek eseménye volt. Lelkek találkozása egy igazodási pontban. A színházban. Minden jelzőt elkoptattak, leírtak már vele kapcsolatban, lehet keresni a szavakat róla, mégis, ahogy egyre mélyebben igyekeznek közelebb kerülni hozzá lelkének, szellemének, pályafutásának faggatói, elfogynak a megfelelő szavak.

Mert tényleg zseniális, elképesztő, fenomenális volt két veszprémi színpadi szerepében, és tényleg forradalmi, formabontó, figyelemfelkeltő a rendezéseiben. Németh László Győzelem című darabjának színpadra állítása a magyar színháztörténet meghatározó pillanata volt.

A kiválasztott emberek sajátossága, hogy megosztóak, mert megelőzik a korukat. S ezt a mindenkori jelen nem mindig érti és értékeli. A múlt viszont egy idő után megszépül annak fájdalmaival, ellentmondásos vitáival, nézetkülönbségeivel, korszakra jellemző sajátosságaival együtt.