Árnyék a havon - A Szeretföld rendezőjének jegyzete

Ez egy jelentős magyar filmrendező véleménye, melyet a mostanában újfent a közbeszéd centrumába került magyar filmsikerek kapcsán fejtett ki a kérdezőnek. Mert filmsikereink bizony többszörösen vannak, hála a tehetséges, egyéni látásmódot képviselő rendezőknek, illetve a most már nyugodt hátteret biztosító filmfinanszírozási rendszernek. A mai támogatási rendszer többek között abban tér el a 2010 előttitől, hogy a szakemberek a filmterveket a forgatókönyv megírásától kezdve figyelemmel kísérik, konzultálnak az alkotókkal, egyfajta külső szemként, de ami talán a legfontosabb, hogy a támogatott filmek rendszerint a költségvetésük száz százalékát megkapják, amely körülmény nagyban megkönnyíti a producerek helyzetét, és ezen keresztül a rendezők a költségvetés összetákolásával kapcsolatos stresszhelyzetét is megszünteti. Így aztán mindenki nyugodtan koncentrálhat a legfőbb feladatára, a forgatókönyv legjobb változatának a lehető legjobb minőségben való leforgatására, ezt követően pedig a legtökéletesebb utómunkára. Meggyőződésem és tapasztalatom szerint a stáb kreatív alkotóinak ez igazán lényeges körülmény. Éppen a Berlinben Aranymedvét nyert Testről és Lélekről az egyik legjobb példa arra, hogy a nyugodt körülmények között való munka megtérülhet, célba érhet, elérheti a kívánt hatást. A filmet nézve talán ezt a harmonikus alkotói folyamatot még a laikus néző is megérezheti, nem szólva arról, aki sokszor volt már forgatási helyzetben. Akadnak persze olyan alkotók is, akik olyannyira szeretnek alkotni, vagy esetleg az alkotással más céljuk is van, hogy a legnehezebb körülményeket is felvállalják. Ilyen módon született meg például a Szeretföld Veszprémben, és más független filmek is.

Manapság kevesebb alkotás készül, mint 2010 előtt, viszont, ha egy filmnek támogatást ítél a Filmalap, az kétségkívül elkészül. Más kérdés, hogy milyenre sikerül. Az a megállapítás is igaz lehet, hogy két-három erős és jó filmhez kell vagy 20 másik kevésbé jó. Így még inkább csoda, és a hazai alkotókat dicséri, hogy egyre több a sikeres fesztiválfilm. Amelyek kétségkívül a szerzői vagy legfeljebb zsánerfilm kategóriába sorolhatóak, miközben a közönségfilm területén még mindig várni kell az áttörésre. Most azonban erre is van néhány esélyes magyar munka, nemsokára jön a Kincsem, aztán pedig a Viszkis és más gigantikus költségvetésű produkciók. A sikerek mellett árnyékot vet némileg a filmes közéletre a megosztottság és a feszültségek szűnni nem akarása. Sok magyar művész van, aki mindmáig nem fogadta el a filmfinanszírozás átalakítását és az ahhoz kapcsolódó rendszer személyi és működési feltételeit. Ők nem forgatnak, nem forgathatnak. Belső vagy külső körülmények miatt. Elvi vagy más okokból. Ennek az írásnak a szerzője, aki filmrendezőként abban hisz, hogy a mai magyar művészet vagy maguk a műalkotások lehetnek politikai, gazdasági vitáktól, oldalaktól függetlenek, csak az esztétikai, művészeti szempontok, a katarzis megközelítése és elérése szerint befogadhatóak és tárgyalandók, nagyon sajnálja, hogy több olyan rendkívül tehetséges alkotó él az országban, aki nem készít filmet. A cím is az egyik ilyen alkotót idézi. Az Árnyék a havon Janisch Attila első filmje volt. Lehet, hogy egyszer eljön az olvadás ideje. De az is lehet, hogy nem. Ténykérdés azonban: az Aranymedve és más filmes sikereink, vagy azok a magyar filmek, melyek remélhetőleg idén is több tízezer, százezer nézőt vonzanak majd országszerte, mindenképp megsüvegelendő teljesítmények.

Így azon sem lepődnénk meg egyáltalán, ha Oscar bátyánk lassanként beadná az állandó tartózkodási kérelmét Magyarországra.

Buvári Tamás