Kőszegi Mária Anna versei

Folyóra gondolok

Uszályos part.
Komótos, vén folyó.
Illatos, lágyan
csobbanó.

Varázslat-szőtt
ősi tükör,
komor keretben
tündököl.

Lassú folyam,
hosszú halál -
szédítő szurdokot
szel át.

Véres pirkadaton
habjában elhaló
hányódó
vágy-hajó

Élettelen -
testembe váj.
Mélységbe von.
Örvénybe ránt.

Sodor, taszít.
Szakítva hág.
Sikolyba fojt -
ölébe zár.

Lágy vízzel
végtelen ringató,
szerelmes, édes,
varázsló fény folyó.

Mosoly a világ

Rám néz a nap

és jön velem,
utat mutat –
és csak nekem.

Rám néz az Isten
és gondol, lám,
mosolyt hint, száll
a sok virág.

Mosoly-szirmot
bont a rét;
mosoly-harmatból
egy csepp elég.

Örömét fújja
szerteszét,
mosoly-felleget
űz a szél.

Rám fúj a szél
és repülök vele;
rám néz az ég –
hát nevetek vele.

Vártalak

Színes nyarak múltak,
mindig láttalak.
Fagyok hozta télben
téged vártalak. 

Hívó, néma vágyat
leheltem köréd,
szirmán szórta széjjel
száz virágú rét.

Ősi asszony-dallal
üzentem feléd;
lobbant két szemedben,
benne él a fény.

Ajkad csókján lebbent,
ringat, rejt a szél -
szép szerelmű álmot
körénk szőtt az ég.

                                                          Kőszegi Mária Anna