Nem a takarékos motorjukról voltak híresek a nálunk is csodált régi amerikai autók

Az amerikai álom szimbólumai voltak azok a gépkocsik, amelyek az ötvenes évek nagyvárosait és végeláthatatlan országútjait rótták. A gyártók nem foglalkoztak azzal, hogy ezek a járgányok milyen hatással lesznek majd a környezetre. Nézzük – a teljesség igénye nélkül –, hogy milyen lehetőségeket kínál a piac ekkor az ifjabb és természetesen az érettebb korosztályok számára!

CHEVROLET BEL AIR

Motor: V-nyolchengeres, felülszelepelt. Lökettérfogat: 4342 cm³. Teljesítmény: 164 LE. Erőátvitel: kétfokozatú Powerglide hidraulikus nyomatékváltó, háromfokozatú automatikus vagy mechanikus váltómű. Legnagyobb sebesség: 160 km/h. A Bel Air 1953-ban lett a Chevrolet prémium típusa, és a két évvel később megjelent új generáció felelt meg igazán először ennek a besorolásnak. Sok króm, rozsdamentes acél szélvédőkeretek, hatalmas lemez dísztárcsák jellemezték. Az erős V8-as motor 13 másodperc alatt gyorsult fel álló helyzetből 100 km/h-ra a Powerglide automatával, és az akkoriban még luxusnak számító légkondicionálóval felár ellenében is meg lehetett vásárolni.

Feltétlenül meg kell jegyezni azonban, hogy az 1955-ös Bel Air egy teljesen új autó volt. A Chevy második generációjának első tagja már élénk, kéttónusú festést kapott, ráadásul oldalára krómozott dísz­léceket illesztettek, melyek még álló helyzetben is dinamikus megjelenést kölcsönöztek az autónak. Erre a modellévre már természetessé váltak az első és hátsó panoráma-szélvédők, melyek nagyon jó kilátást biztosítottak, ám egy borulásos balesetkor a B-oszlop hiányával vegyítve halálos kombót alkottak. Az extrák listáján szerepelt az anyós-

oldali visszapillantó, a kétsebességes Powerglide automata váltó, a fehér falú gumik, valamint a krómküllős felnik.

BUICK ROADMASTER 70 SEDAN

Motor: nyolchengeres, soros, felülszelepelt. Lökettérfogat: 5247 cm³. Teljesítmény: 146 LE. Erőátvitel: Dynaflow, kétfokozatú automatikus váltómű. Legnagyobb sebesség: 135 km/h. Hárman is ülhetnek a hátsó ülésen kalapban – ezzel próbáltak a vásárlókra hatni egyebek között az 1949-es Buick sorozat bemutatásakor. 18,5 másodperc alatt gyorsult álló helyzetből 100 km/h-ra, az átlagfogyasztás 18–23 liter volt 100 kilométerenként. Gyorsan kiürült tehát a 70 literes tank, ami az USA-ban egyáltalán nem jelentett problémát, ám Magyarországon figyelni kellett arra, hogy időben tankoljon a sofőr, mert a két út között könnyen előadódott, hogy száz kilométert negyedtankkal csak takarékgázzal lehetett teljesíteni. A kabrió változaton gombnyomásra emelkedett és záródott a tető, bár erről nálunk senki sem tudott, mert csak négyajtós sedan kiviteleket vásároltak. A mozikban játszott filmekben meg jobbára a T34-es tankok tetejét nyitogatták a mindig győztes szovjet harckocsiparancsnokok – kézzel.

CHEVROLET DELUXE

Motor: hathengeres, soros, felülszelepelt. Lökettérfogat: 3547 cm³. Teljesítmény: 86 LE. Erőátvitel: egytárcsás, száraz tengelykapcsoló, háromfokozatú. Legnagyobb sebesség: 118 km/h. Az 1946 és 1948 között szinte változatlan karosszériákkal gyártott Chevrolet De­luxe-ot 1949-re alaposan felfrissítették és modernizálták. A legolcsóbb kivitelű hatüléses Deluxe Styline alig kerül többe 1500 dollárnál, ez magyarázza, miért vásároltak belőle viszonylag sokat. Az 1951-es kivételnek kicsit más a karosszériadíszítése, a fő újdonsága a műszerfal volt, amelybe csak felár ellenében, 64 dollárért adtak rádiót, viszont a prospektus szerint az óra egy felhúzása 39 órán át mutatta az időt. A meglehetősen visszafogott teljesítmény ellenére versenyben volt az erősebb modellekkel a fogyasztás terén, mivel a gyári adatok alapján ez 19–24 litert jelentett 100 kilométerenként.

HUDSON COMMANDER

Motor: 6/8 hengeres, soros, oldalt szelepelt. Lökettérfogat: 3802/4162 cm³. Telje­sítmény: 123/128 LE. Erő­át­vitel: egytárcsás, száraz ten­gely­kapcsoló, háromfokozatú, mechanikus váltómű. Leg­nagyobb sebesség: 140/150 km/h.

Ez volt a legnagyobb és a legtöbb luxust kínáló Hudson. Felszerelései között olyan extrák voltak, mint a kettős légkürt, a zárható kesztyűtartó vagy a hamutartó. Úttörő volt a gyár a habszivacs alkalmazása terén, a Hudson kocsik ülése ettől volt különösen kényelmes. Műszaki szempontból érdekes, hogy a padlólemezt az alváz főtartói között lesüllyesztve helyezték el, így az utasok beüléskor beléptek, ami mélyebb tömegközpontot és nagyobb biztonságot ígért. A Commandert gyártották hat-, illetve nyolchengeres motorral egyaránt.