évforduló

2021.03.26. 07:37

Ferenc pápa is megemlékezett Dantéról

A „remény prófétájaként” méltatta Ferenc pápa Dante Alighierit (1265-1321) az olasz nemzeti költő halálának 700. évfordulója alkalmából tartott rendezvénysorozat nyitónapján, csütörtökön nyilvánosságra hozott apostoli levelében.

Fotós: AFP

A Candor lucis aeternae (Az örök fény ragyogása) című írásban az egyházfő méltatta Dante mesterművét az Isteni színjátékot is.

Az elmúlt évben nyilvánították március 25-ét Dante-nappá.

A hagyomány szerint ezen a napon kezdődött meg Dante utazása a pokolba az Isteni színjátékban.

Erőt, reményt ad és vigaszt nyújt a verseposz Ferenc pápa írása szerint.

„Ebben a különleges történelmi pillanatban, amelyet sok árnyék és az emberiséget mélyre húzó helyzetek, a bizalom és a jövő kilátásainak hiánya jellemez,

Dante, a remény prófétája és az ember boldogságért való küzdésének szemtanúja ma is olyan szavakkal és példával ajándékoz meg minket, amelyek új lendületet adhatnak utunkon”

- olvasható az írásban a Vatikáni Rádió közlése szerint.

Ferenc pápa Dante fő művének megismerését javasolja a híveknek.

„Kifejezetten bátorítom a művészeket, vegyenek kölcsön Dante költészetéből egy hangot, a szívet, egy formát, színeket és így a szépség eszközével a mesterhez hasonlóan kommunikálják és terjesszék a legmélyebb igazságot.

A hanggal, amely a mindenkori művészet sajátja, terjesszétek a béke, a szabadság és a testvériség üzenetét”

- szól a pápai felhívás.

Az Isteni színjáték volt az első olasz irodalmi mű, mely nem latinul íródott. Dante ehelyett a nép nyelvét, a szülővárosában, Firenzében beszélt nyelvet (volgare) használta.

Ez a külföldön legtöbbet olvasott olasz nyelvű mű. Az eposz egy fiktív vándorlásról szól, amely során Dante isteni parancsra felkeresi a három túlvilági helyszínt: a poklot, a purgatóriumot és a paradicsomot.

Borítókép: Dante szobra Firenzében

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!