2020.05.04. 09:16
A csapatok halogatják a belga bajnokság lezárását
A belga labdarúgóklubok ismét elhalasztották a szezon lezárását jóváhagyó szavazást, melyet korábbi módosítás nyomán hétfőre terveztek.
Az új időpont május 15-e, az ismételt elnapolást a Pro League azzal indokolta, hogy az összes rendelkezésre álló információ birtokában a lehető legalaposabban szeretné áttekinteni a koronavírus-válság lehetséges következményeit. A szavazással így megvárja a hatóságok állásfoglalását.
A liga vezetősége április 2-án nyilvánította befejezettnek a belga bajnokságot – Európában ez volt az első ilyen jellegű döntés -, egy „kiskapu” azonban nyitva maradt, mert a határozatot még jóvá kell hagynia a felső két osztály 24 csapatának.
A Club Brugge 15 pontos előnnyel állt az élen a második helyezett Genttel szemben a koronavírus-járvány miatt márciusban felfüggesztett bajnokságban, amelyből már csak egy forduló lett volna hátra a rájátszás megkezdése előtt. Az ezüstérem 29 forduló alapján a Gentnek, a bronz a Charleroi-nak jutott, a negyedik pedig a Royal Antwerp lett.
A győztes Bajnokok Ligája-főtáblás, a második BL-selejtezős, a harmadik Európa-liga főtáblás, míg a negyedik El-selejtezős lesz, amennyiben megszavazzák a klubok a lezárást.
A voksolást korábban már kétszer elhalasztották.
Forrás: MTI
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg
- Május elsejétől az egészségügyi és a szociális intézményekben sem kötelező a maszkhasználat