Premier League

2022.04.15. 11:37

A dobogósok nem játszanak bajnokit ezen a hétvégén

Az FA Kupa elődöntője miatt a dobogós Manchester City, Liverpool FC és Chelsea nem lép pályára ezen a hétvégén az angol labdarúgó-bajnokság 33. fordulójában.

A Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyezésért küzdő csapatok közül a Tottenham Hotspurre és a Manchester Unitedre is látszólag könnyű feladat vár szombaton. A londoniak a Brightont fogadják, amelyet hazai pályán legutóbb 1982-ben nem tudtak legyőzni. A Tottenham a legutóbbi négy meccsét megnyerte a Premier League-ben, a Brighton pedig az előző körben bravúros győzelmet aratott az Arsenal otthonában.
   

A Manchester United a sereghajtó Norwich Cityt látja vendégül, amely legutóbb, 2020 januárjában 4-0-ra kikapott az Old Traffordon, azt megelőzően.
   

Az Arsenal az öt forduló óta nyeretlen Southampton otthonába látogat, ahol 2005 óta csak három bajnokin tudott nyerni.
   

Az Európa-ligában elődöntős West Ham United és a Konferencia-ligában négy közé jutó Leicester City is vasárnap lép pályára. Előbbi hét tétmérkőzés óta veretlen hazai pályán, ezúttal pedig a kiesőhelyen álló Burnleyt fogadja. A Leicester a Newcastle United vendége lesz. Utóbbi hat forduló óta veretlen házigazdaként, a Leicester viszont a legutóbbi öt alkalommal győzni tudott a St. James' Parkban a Premier League-ben.
   

Az FA Kupa elődöntőjében szombaton 16.30-tól az egyaránt Bajnokok Ligája-elődöntős Manchester City és Liverpool FC, vasárnap 17.30-tól pedig a Chelsea és a Crystal Palace találkozik egymással.

   

Premier League, 33. forduló:
   

szombat:
   -------
Tottenham Hotspur-Brighton 13.30
Manchester United-Norwich City 16.00
Southampton-Arsenal 16.00
Watford-Brentford 16.00
   

vasárnap:
   --------
Newcastle United-Leicester City 15.15
West Ham United-Burnley 15.15
   

május 10., kedd:
   ---------------
Aston Villa-Liverpool FC 21.00
   

május 11., szerda:
   -----------------
Leeds United-Chelsea 20.30
   

május 19., csütörtök:
   --------------------
Everton-Crystal Palace 20.45
   

Az ugyancsak elhalasztott Wolverhampton Wanderers-Manchester City mérkőzésnek még nincs időpontja.

   

A tabella:
1. Manchester City    31  72-20   74 pont
2. Liverpool FC       31  79-22   73
3. Chelsea            30  64-23   62
4. Tottenham Hotspur  31  56-37   57
5. Arsenal            30  45-36   54
6. West Ham United    32  51-42   51
7. Manchester United  31  49-42   51
8. Wolverhampton      32  33-28   49
9. Leicester City     29  45-48   40
10. Crystal Palace     31  43-40   37
11. Brighton           31  28-37   37
12. Aston Villa        31  42-46   36
13. Brentford          32  39-48   36
14. Southampton        31  37-52   36
15. Newcastle United   31  34-54   34
16. Leeds United       32  38-68   33
17. Everton            30  33-52   28
18. Burnley            30  25-44   24
19. Watford            31  29-60   22
20. Norwich City       31  20-63   21

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!