2017.02.09. 14:39
Vörösiszapper: új eljárás indul
Elolvastam a Naplóban a vörösiszapperről szóló cikket, és a tévében is megnéztem az erről szóló híradást.
Mivel mi is átéltük ezt a nagy katasztrófát, ami lelkileg nagyon lesújtott bennünket, és amit a hat évben végigéltünk, azt a mai napig hordjuk magunkban, soha el nem lehet felejteni. Nagyon szíven ütött, mikor felmentő ítélet született a perben bűncselekmény hiányában a Veszprémi Bíróságon. Elmentem az elején néhány tárgyalásra is, megnéztem azt a tizenöt vezetőt, aki a Mal Zrt.-t vezette. Utólag több mindent megállapítottak, mi okozhatta a bajt: az altalaj stabilitásvesztése, és még az 1700-as éveket is belefoglalták. Ezzel ki is mentették őket a felelősség alól. De ha akkor, amikor megvették az üzemet a tározóval, a gátat körben megépítették volna, és odafigyelnek a dolgokra lelkiismeretesen, valószínűleg ez a katasztrófa nem történt volna meg. Hogy miért is kellett ennek megtörténnie, még mindig sokszor elgondolkodom rajta. Ezt elfelejteni nem tudjuk mi, akik sokat átéltük. Hat év eltelt, de még mindig nem tudják, kik vagy ki a felelős. Szerintem minden üzemben, gyárban van vezető, aki felelős mindenért.
Hat éve húzódik az ügy sajnos. Akiknek meghalt a hozzátartozójuk, akiknek egész életük munkája lett az iszap martaléka egy perc alatt, azoknak ezt feldolgozni lelkileg nagyon nehéz. Más házában lakunk, nem a sajátunkban, amiért megdolgoztunk, amit mi építettünk fel. Kell a pszichológusok segítsége még a mai napig is, bár már ritkábban. A hat év alatt volt min elgondolkozni sajnos. Sok mindent megtapasztalt az ember. Nemcsak a Mal Zrt.-seknek lehet igazuk, akiket ügyvédek védenek, hanem nekünk is, akik elszenvedői voltunk és vagyunk a katasztrófának.
Győrben hatályon kívül helyezték a felmentő ítéletet a vörösiszapperben. Sajnos nem tudtam elmenni, nem éreztem jól magam, mert ez a hat év nagyon kimerítő volt lelkileg is. Többen várjuk az ítéletet az ügyben... Remélem, előbb vége lesz, mint ez a hat év.
Fábián Imréné,
Veszprém