Mindig a fák vannak útban

Éppenhogy kizöldültek szegény hársak, élvezték a napsütést a kemény tél után. De a fűrészes brigád nem kegyelmezett nekik. Az alpolgármester akkor azt nyilatkozta, hogy megkezdődött a belváros felújítása, a fák pedig betegek. Azóta viszont eltelt több mint két hónap, lassan itt a nyár vége, és a fák egyáltalán nem akadályozták volna az aluljáró átépítését.

Csak közben jönnek a turisták, s bizony elkelne a forróságban az "öreg, beteg" fák dús árnyéka a betonplaccon. A kiüresedett belvárosban a veszprémiek is örülnének a zöld lomboknak, s nem menekülnének a perzselő napsugarak elől. Döbbenten rácsodálkoztak a királynék városára a tarvágás láttán az utcazene-fesztiválra és a Veszprémfestre érkező ismerőseink. Nem értették a barbárságot. A puszta látvány is sokkoló hónapok óta a derékba vágott életekkel. Mert a fák élnek, tőből kihajtott, zöld hajtások jelzik erejüket. Pedig a szakemberek szerint az életfeltételeik kedvezőtlenek. A sziklás talaj, a sok aszfalt és kő - ez maga a tömény borzalom a fáknak.

Jó negyed százada egy romos házat vettünk a belvárosban, a rossz talajú udvarban négy csenevész fenyő állt. Az épületet markológéppel kellett el bontani. Jöttek a vállalkozók, ingatták a fejüket, szűk a hely, kérték, vágjuk ki a fákat, de legalább egyet. Végül egyikük így is elvállalta a munkát, egy kisebb ágat tört csak le a forgolódó géppel. És a fák meghálálták a kegyelmet, azóta úgy megerősödtek, hogy a kertünk díszei lettek. Árnyékukkal a naptól, dús lombozatukkal a süvöltő széltől védik a házat. A sétálóutcai fáknak is járt volna a hosszabbítás pár hónapra, legalább őszig.