szórakozás és gondolatébresztés

2018.07.24. 11:43

Tusványos az összetartozás és az egymásért való kiállás közege

Potápi Árpád János szerint a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem nagyon jó program azoknak is, akiket érdekel a nemzetpolitika, a közélet, illetve azoknak is, akik szórakozni, kikapcsolódni szeretnének.

Tusnádfürdõ, 2016. július 21. A Tankcsapda együttes koncertje a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos), az erdélyi Tusnádfürdõn 2016. július 21-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Európa jövője, a kárpát-medencei térség sorsa, nemzetpolitikai és gazdasági kérdések: e témák közül válogathat az, aki ellátogat a július 24-e és 29-e között megrendezésre kerülő 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetemre.

Noha Magyarországon a belpolitikai helyzet stabil, de ez nem mondható el minden határon túli régióról – hívta fel rá a figyelmet Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Echo TV Tudakozó című műsorában. Kiemelte: politikai szempontból talán Erdélyben zajlanak leginkább az események, de nem szabad elfelejteni Kárpátalját sem.

Arra a kérdésre, hogy stabil magyarországi helyzet kapcsán a magyar kormány határon túli magyarok jogait segíteni tudja-e, az államtitkár elmondta: Romániában közel egy évtizede visszalépés történik, ami mellett nem szabad szó nélkül elmenni. Példaként említette, hogy a magyar politikai vezetők folyamatos vegzálásoknak vannak kitéve, polgármestereket, tanácselnököket fogtak perbe, zajlanak a székelyzászlós eljárások és bírságok. Hozzátette: ezek ellen mind fel kell lépni.

A 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetemre idén is több tízezer embert várnak a Kárpát-medencéből. A rendezvény nem csak a politikáról szól, hiszen egyebek között lesz Rúzsa Magdi-koncert, fellép a Tankcsapda, illetve a Bagossy Brothers Company is. Potápi Árpád János szerint Tusványos nagyon jó program azoknak is, akiket érdekel a nemzetpolitika, a közélet, illetve azoknak is, akik szórakozni, kikapcsolódni szeretnének. Orbán Viktor miniszterelnök szombaton 10 óra 30 perctől tart előadást – ismertette a politikus.

A teljes beszélgetés:

Borítókép: a Tankcsapda együttes koncertje a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, az erdélyi Tusnádfürdőn 2016. július 21-én.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában