tárgyalás

2020.10.04. 12:45

Az olasz sajtó szerint Matteo Salvini nyerte a bírósági csata első menetét

Vasárnapi sajtóelemzések szerint a volt belügyminiszter Matteo Salvininek kedvez a szicíliai bíróság döntése, amellyel Giuseppe Conte miniszterelnököt, valamint a volt és jelenlegi római kormány több tagját is beidézte meghallgatásra egy migránscsoport feltartóztatása miatt indított eljárásban.

Catania miniszteri bírósága hat egykori és jelenlegi kormánytag tanúként való meghallgatásával folytatja a Matteo Salvini ellen indított eljárást, amely a Gregoretti katonai hajóval tavaly júliusban érkezett migránscsoport feltartóztatását érinti. A szombaton tartott első előzetes tárgyalás négy órán át tartott.

Giuseppe Conte közölte, rendelkezésre áll, és „szokása szerint a teljes átláthatóság” jegyében számol majd be a katonai hajó feltartóztatásának körülményeiről. A miniszterelnököt november 20-án várják a bíróságra, és vele együtt meghallgatják a volt védelmi, valamint a volt infrastrukturális és közlekedésügyi minisztert is, utóbbi hatáskörébe tartoznak a kikötők is.

December 4-én többek között Luigi Di Maio jelenlegi külügyminisztert és Luciana Lamorgese belügyminisztert várják meghallgatásra.

Matteo Salvini ügyvédje, Giulia Bongiorno elmondta, a védelem egyedül a jelenlegi belügyminiszter, Luciana Lamorgese meghallgatását kérte, de a bíró a tanúk számának emeléséről határozott. Bongiorno hozzátette, ezután tanúként szólítják Enzo Moavero Milanesi volt külügyminisztert is.

A bíróság azt is elrendelte, hogy a rendőrség végezzen részletes vizsgálatot az olaszországi partokra migránsokkal érkező hajókról.

A vizsgálatnak tisztáznia kell, mi történt 2018 augusztusában a Diciotti katonai hajó esetében – amelynek feltartóztatása miatt a római parlament nem vonta meg a belügyminiszter Matteo Salvini mentelmi jogát – egészen az Ocean Viking civilhajóig, amely tavaly októberben, már a kormányváltás után több mint egy hétig nem kapott kikötési engedélyt, mégsem indított vizsgálatot az ügyészség a migránsok feltartóztatása miatt.

A Corriere della Sera című napilap idézte a szicíliai miniszteri bíróságot elnöklő Nunzio Sarpietrót aki az előzetes tárgyalás jegyzőkönyvében „egyedülállónak” minősítette a Matteo Salvinivel szembeni eljárást. A bíró az ügyészség és a bíróság közötti ellentétre utalt:

a cataniai ügyészség ugyanis kezdettől fogva megalapozatlannak tartotta a volt belügyminiszterrel szembeni vádemelést, úgy ítélve meg, hogy Matteo Salvini nem követett el bűncselekményt a Gregoretti hajó feltartóztatásával.

Az ügyben illetékes miniszteri bírósági testület viszont kitartott az eljárás mellett, és a parlamenttől Salvini mentelmi jogának megvonását kérte, ezt februárban meg is szavazta a felsőház.

Sajtóelemzések szerint ezzel a bíróság mintegy átvette az ügyészség szerepét.

Az újságok hangsúlyozták, hogy a Salvini-perből hiányzik a vád.

Vádemelést szorgalmaz egy nigériai házaspár ügyvédje, ők a hajó olasz vizekre érkezése után húsz órával távozhattak a szárazföldre kiskorú gyermekeikkel együtt. Vádemelést kérnek olasz civilszervezetek is.

A jobboldali Il Giornale úgy ítéli meg, hogy az első meccset Salvini nyerte.

A La Stampa című, balközép napilap szerint majdnem biztosra vehető, hogy a további ülések végén a bíróság felmenti Salvinit, vagy legfeljebb „minibüntetést”„ szab ki rá hivatali hatommal való visszaélésért.

A kérdést azonban a bíróság is fel fogja tenni: ha nem értettek egyet a belügyminiszter intézkedéseivel, a kormány tagjai miért nem cselekedtek másképpen, annál is inkább, mivel egyértelmű volt, hogy belügyminiszterként Salvinire szabták a hajófeltartóztatás feladatát, miközben a kormány a migránsok szétosztásáról egyeztetett az EU-val – írta a La Stampa. A napilap egy vélte,

a volt belügyminiszter ”politikailag lehet, hogy vitatható, de törvényes döntést„ hozott.

A Gregoretti tavaly július végén öt napig várakozott, mielőtt a migránsok partra szállhattak. Giuseppe Conte, a Matteo Salvini vezette Liga és a Luigi Di Maio vezette Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormányát vezette 2018 júniusa és 2019 augusztusa között. A kormányváltás szeptemberben történt: Giuseppe Conte miniszterelnök maradt, az M5S a baloldali Demokrata Párttal (PD) folytatta a kormányzást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában