Ország-világ

2020.10.27. 11:12

Gyurcsány szerint a szeretet nevében kéne politizálni, de Vidnyánszkyt földönfutóvá tenné

A DK elnöke szerint a Gyurcsány-jelenség létezik Magyarországon.

„Miért bántjuk őt emberként és miért nem csak a szakmai teljesítményét vesszük górcső alá?” – tette fel a költői kérdést Gyurcsány Ferenc Jakab Péterrel, a Jobbik elnökével kapcsolatban az ATV Egyenes beszéd című műsorában, és azt is hozzátette, „a nap végén együtt kell élnünk ebben az országban.”

A Magyar Nemzet szemléje szerint

Rónai Egon műsorvezető erre szembesítette korábbi kijelentésével a DK vezérét, miszerint a kormánypárti képviselők „minden értelemben földönfutók lesznek.” Emiatt Gyurcsány Ferenc viszont nem kért bocsánatot.

Szerinte ehhez az Orbán-kormány „cudar világot teremtett.„ A DK elnöke azt ugyanakkor elismerte, hogy korábban Jakab Péter provokatív céllal vitt burgonyát a parlamentbe.

„A Gyurcsány-jelenség létezik Magyarországon” – jelentette ki a pártvezér. Szerinte „nagyon végletes megítélések tárgya” az ő képviselete a politikában.

Szóba került a 2018-as parlamenti választás elbukása is: a műsorvezető megkérdezte tőle, hogy emlékszik-e arra az estére. Gyurcsány Ferenc erre magát csendes embernek nevezte, és olyannak, aki inkább kérdez, mint válaszol. Azt is elmondta, hogy egy nagy gyűjtőpártot kíván létrehozni a többi baloldali párttal karöltve, „szeretettel.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában