Ország-világ

2021.11.05. 17:44

Benkő Tibor: a változó biztonsági helyzet kihívás minden országnak

A gyorsan, élesen változó biztonsági helyzet és környezet kihívást jelent minden ország vezetése számára, amely felelősséget érez az országa, nemzete jövője iránt – mondta a honvédelmi miniszter a debreceni 5. számú Bocskai István lövészdandár ünnepélyes dandársorakozóján pénteken, szavait a Református Nagytemplom előtti téren felsorakozott katonákhoz intézve.

Fotós: Czeglédi Zsolt

Fotós: Czeglédi Zsolt

Benkő Tibor a hetven éve alakult, harminc éve Debrecenben szolgáló alakulat katonáinak elismerését és köszönetét fejezte ki azért az áldozatos munkáért, amelyet – ha kell, esküjükhöz híven, életük feláldozásával – tesznek a hazáért, a nemzetért és a magyar emberek biztonságáért.

Magyarország nemzeti kormánya sokat tesz azért, hogy a katonák elismertsége, megbecsültsége, a társadalomban elfoglalt helye és szerepe erősödjön

– hangoztatta a miniszter.

Nem elég új, korszerű, modern technikai eszközöket beszerezni, a katonáknak biztos, kiszámítható életpályát, tisztességes erkölcsi és anyagi elismerést kell biztosítani – tette hozzá.

Benkő Tibor utalt arra az időszakra, amikor 2003-tól „tudatos szervezetleépítés” kezdődött a Magyar Honvédségnél. De ez mára jelentősen megváltozott – tette hozzá. A 2017-től elindult honvédelmi és haderőfejlesztési program eredményeként ma „a debreceni katonák, az összes dandár és szervezetei nagyon dolgos, sok kötelezettséget jelentő, sok lemondással és megpróbáltatással együtt járó, de fejlődő katonai szervezetnek a tagjai” – fűzte hozzá.

A miniszter szavai szerint a program mindenekelőtt azért indult el, mert „lehet látni”, hogy a nagyvilágban és a környezetünkben is milyen gyorsan változik a biztonsági helyzet.

Benkő Tibor arra kérte a katonákat, szolgáljanak tisztességgel, becsülettel a jövőben is. Ott legyenek mindig, ahol szükség van rájuk: ha kell az országon belül, az országhatár védelménél, ha kell a pandémiás helyzet kezelésénél az egészségügyi intézményekben, ha kell, a gyakorlótereken, vagy ha a helyzet úgy kívánja, külföldi békefenntartó misszióban.

A katonák szolgálatát megköszönve a tárcavezető reményét fejezte ki, hogy megtalálják számításaikat a magyar honvédségben, majd úgy fogalmazott: „ne feledjék, Magyarországot, a magyar embereket szolgáljuk”.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a helyi katonahagyományok felidézése után azt mondta, az, hogy Debrecen ma a közép-európai régió gazdasági értelemben vett egyik legsikeresebb városa, az részben a katonák jelenlétének, és az általuk garantált biztonságnak is köszönhető. „Ahol biztonság van ott virágzik a gazdaság, a kulturális élet, ott fejlődés és prosperitás van. Köszönet érte” – mondta a polgármester.

Szloszjár Balázs dandártábornok, az alakulat jelenlegi parancsnoka azt mondta, „jó Debrecenben katonának lenni”. Felidézte a dandár és a város sokirányú kapcsolatát, majd köszönetet mondott a katonáknak a helytállásukért, amit Magyarország biztonságáért tettek itthon és külföldön.

A „70 éve a hazáért, 30 éve Debrecenért” jubileumi programsorozata keretében a dandársorakozót követően különféle fegyverzeti és technikai bemutatókra, katonazenekari koncertre, katonai járműveken történő élményutazásra várták a katonák az érdeklődőket, a megyeházán pedig megrendezték a dandár volt parancsnokainak találkozóját.

A debreceni 5. számú Bocskai István lövészdandár az elmúlt évtizedekben a Magyar Honvédség (MH) zászlóshajója lett – értékelték egybehangzóan az alakulat egykori parancsnokai a találkozón.

A volt dandárparancsnokok – köztük Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a honvédség parancsnoka és Böröndi Gábor altábornagy, a brüsszeli honvédségi képviselő-hivatal vezetője – abból az alakalomból emlékeztek a dandár élén töltött időszakukra, hogy a hetvenéves alakulat harminc éve költözött és szolgál azóta is a cívisvárosban.

Benkő Tibor visszaemlékezésében azt mondta, a szép emlékekhez szép eredmények kötődnek, ami a hazájuk iránt elhivatott, kiváló katonáknak köszönhető.

„A lakosság nagyon pozitívan fogadta ami itt történt” utalt a honvédelmi miniszter a jó helyi kapcsolatokra, és azt kérte: a város továbbra is segítsen a dandárnak, a debreceni lakosok mutassák ki, hogy szüksége van az országnak a katonáira, honvédjaira.”

Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy a megújult debreceni honvédtemetőt és a Nagytemplom mellett felállított magas rúdon lobogó magyar zászlót említette, ami parancsnoksága alatt készült el, s azt mondta „Debrecenben megállnak az emberek, ha meghallják a Himnuszt”. Nem mindenhol van ez így – tette hozzá megjegyezve: „Debrecen sok mindenben példát mutatott nemcsak a honvédségnek, az egész országnak”.

Böröndi Gábor altábornagy pályafutása egyik csúcspontjának nevezte a dandár élén eltöltött éveket. „Magasabbra juthat az ember, de szebb beosztásba nem” – osztotta meg akkor megfogalmazott gondolatát hallgatóságával a tábornok.

Nagy Imre ezredes, aki harminc évvel ezelőtt volt a Mezőtúrról Debrecenbe költözetett dandár parancsnoka a laktanyakeresés és átépítés viszontagságait idézte fel, Hadászi László ezredes pedig azt a hat hónapot, amit a dandár katonái a debreceni laktanyát elhagyva Táborfalván töltöttek a délszláv-válság kihívásai miatt. A volt parancsnok utalt arra a hideg télre is, amikor harckocsik törték a jeget Debrecen utcáin.

A dandárparancsnokok találkozója után a megyeházán jubileumi emlékülést tartottak a kettős évforduló alkalmából.

Borítókép: Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszédet mond az 5. számú Bocskai István lövészdandár 70 éve a hazáért, 30 éve Debrecenért elnevezésű rendezvényén a Kossuth téren 2021. november 5-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában