2014.03.07. 17:00
Nőnapi köszöntés a Honvéd Bajtársi Klubban
Lelkes, összetartó társaság a Honvéd Bajtársi Klub. Tagjait nem csupán a seregben eltöltött idő, a múlt, de az emberség, egymás segítése, a köztük kialakult mély barátság is összefűzi.
Rendszeresen találkoznak, pénteken éppen a klub hölgytagjait köszöntötték.
A Helyőrségi Művelődési Otthonban terített asztalok várták az esemény résztvevőit. Mint azt Farkasdi Lajos alelnök előzetesen elárulta, a fiúk számos meglepetéssel készültek, hogy a hölgyek számára emlékezetessé tegyék a nőnapot. Az ünnepen elsőként Major Anna, a klub vezetője köszöntötte a vendégeket, majd emléklapot adott át a közösség életében hosszú időn át végzett tevékenységéért, és a klub érdekében kifejtett kiváló munkáért a nagy múltú szervezet hét hölgytagjának. Az ünneplőket Áldozó Tamás polgármester is üdvözölte, majd Farkasdi Lajos mondott tréfás hangú köszöntőt, amit Márai Sándor komoly gondolataival fejezett be. Ezután sorjáztak a meglepetések: a színpadon a Vidám Nagyik csapata énekelt, majd Gosztola István szavalt és mondott tanulságos, csípős hangvételű prózát, utóbbival különösen megnevettetve a hölgyeket. A Megafon Zenei Egyesület fergeteges összeállítással szerzett örömet az ünnepelteknek, és a városi nyugdíjasok szervezete is meglepte őket egy szép tánccal.
A virágokat átnyújtó „fiúk”, köztük Polyák István (képünkön) a rózsához ajándékot is „csatoltak” (Fotó: Nagy Imre)
A klub férfitagjai egy-egy szál virágot nyújtottak át a hölgyeknek, majd együtt fogyasztották el a jóízű vacsorát és a tagok által sütött számos tortát és egyéb süteményt. Akinek pedig ahhoz volt kedve, akár táncra is perdülhetett a Honvéd Bajtársi Klub nőnapi ünnepségén.