Nagyon nehéz időszak volt a kezdet

2018.02.20. 09:30

Porva legidősebb férfi lakosát köszöntötték

Bensőséges ünnepségen köszöntötték a falu legidősebb férfi lakosát, Pej Józsefet.

Müller Anikó Hanga

Meglepetés volt számára, hogy jelen volt a település minden eddigi, hivatalában őt követő vezetője. Üdvözlésül Pej Hanna mondott születésnapi verset, majd Veinperlné Kovács Andrea polgármester asszony méltatta az ünnepelt életútját, a faluért végzett munkáját. – A polgármesteri hivatás egyik legünnepibb és legszebb feladatai közé tartozik lakosaink jeles eseményeinek megünneplése, köszöntése.  Nagy öröm ezeket a pillanatokat megélni egy közösség életében, mondta. Pej József a szomszédos Borzaváron született. Középiskolai tanulmányai Pápára vezették, a közgazdasági technikumban levelező tagozaton érettségizett, majd a szombathelyi Tanács Akadémián szerzett szakirányú végzettséget. 1950-ben az I. Tanácstörvény kihirdetésével megalakultak a tanácsok, 1951-ben kezdett dolgozni Porván, irodavezetőként.

Pej Józsefet – balról – köszöntötték, mögötte Veinperlné Kovács Andrea, mellette az ünnepelt felesége, lánya, fia és Pej Hanna

– Két elődöm volt, de elzavarták őket a járásiak, mikor jöttek ellenőrizni, soha nem találták őket a tanácsnál, földjük volt, inkább gazdálkodtak.

1955-ben kötött házasságot a porvai születésű Hack Jolánnal, akit 1953-ban hívott haza az akkori tanácselnök adminisztrátor kollégának. Két gyermekük született, Mónika és József, öt unokájuk, négy dédunokájuk van. Egész életében a köz szolgálatában állt. Sok történelmi esemény tanúja volt. A II. világháborút fiatalként élte meg, aztán jöttek az ötvenes évek történései. Akkor volt településvezető, amikor a katolikus közösségben nem lehetett szabadon gyakorolni az embereknek a vallásukat.

Pej Józsefet – balról – Veinperlné Kovács Andrea köszöntötte, az ünnepelt mellett felesége, lánya és fia

– Nagyon nehéz időszak volt a kezdet. Begyűjtés, téeszszervezés. Jöttek az agitátorok, volt, hogy a hivatalba tettünk ágyakat, ott aludtak. Mondtam, menjenek ők is ki az emberek közé szervezni, de hajtogatták, úgyis csak nekem írnak alá a falubeliek Behívattam a nagyobb földekkel rendelkezőket, az agitátorokat kiküldtem, és megmagyaráztam a gazdáknak, nincs kiút, ha nem írnak alá, még börtönbe is kerülhetnek, így alakult meg a téesz nálunk. Sokkal jobb a mostani polgármestereknek…

1963-tól Borzavár és Porva tanácselnöke lett, a két község közös tanácsot alkotott az 1990-es önkormányzatiság kialakulásáig. Munkásságához számos településfejlesztési eredmény kapcsolódik. A hatvanas évek elején a kis zsákfaluban nagyarányú építkezések kezdődtek, összkomfortos, szép virágos portákat alakítottak ki. Kiépült a vízvezeték rendszer, törpe vízmű létesült. Bővítették, korszerűsítették az iskolát, postát, orvosi rendelőt, mozit, könyvtárat építettek. Mindkét községben ravatalozó épült, járdákat, vízelvezető árkokat újítottak meg. 1961-ben megalakult a termelőszövetkezet sportköre labdarúgó szakosztállyal, 1966-ban az áfész üzletházat adott át a porvaiaknak, jelentősen bővítve az ellátást. Kialakították a szociális ellátó rendszert, bevezették a szociális étkeztetést. Kiépült a közvilágítás, felújították a két hidat, leaszfaltozták a tanácsi utakat. Tűzoltó szertárak épültek mindkét településen, Borzaváron óvoda.

Pej Józsefet az őt követő faluvezetők is köszöntötték, balról Répás Imre, Valler Mihály, Pej József, Dombi László, Veinperlné Kovács Andrea, Stampfer Károly Fotó: a szerző

Pej József 1988. június 30-án vonult nyugállományba. Az ünnepi összejövetelen a polgármester asszony átadta az ünnepeltnek Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő oklevelét, majd a kötetlen beszélgetésen felelevenítette a régmúlt történéseit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!