Hallgassa élőben!

Digitális tudásfejlesztés jelentős állami támogatással

Gyakorlatorientált, kis létszámú csoportos képzésekben vehettek részt az elektronikus eszközök térhódítása nyomán kialakult digitális szakadékot áthidalni vágyók.

Hazánk munkavállalói egyre nagyobb számban vették igénybe a népszerű, digitális szakadék csökkentését zászlójára tűző projekt lehetőségeit, amelynek célja volt, hogy elősegítse az infokommunikációs eszközökkel történő kapcsolattartást, ügyintézést, információszerzést és hírfogyasztást egyaránt, javítván ily módon az életminőséget, valamint a munkában való elhelyezkedés esélyét is. A képzések kiemelt célcsoportjai közé tartoztak a gyermekvállalás után munkába visszatérők és az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők is.

Az IKT, azaz az információs és kommunikációs – röviden infokommunikációs – technológia alatt tulajdonképpen a digitális eszközöket, technológiákat és alkalmazásokat, illetve azok használatát értjük. A téma elismert szakértője, Stefan Detschew szerint ez kiterjed az információ gyűjtésének, tárolásának, továbbításának és prezentálásának hardver-, szoftver- és média feltételeire is, legyen az hang, adat, szöveg, vagy kép. Az IKT-szakirodalom gyakran idézi Marc Prennsky elnevezéseit; a digitális bennszülötteket és bevándorlókat, akinek értelmezésében előbbiek csoportjába tartoznak mindazok, akik a digitális világba születtek, és teljes természetességgel használják a modern eszközöket, míg utóbbiaknak ezt a világot meg kell érteniük, tanulniuk. A technika uralta modern munkaerőpiac nem tesz különbséget az effajta „származás” alapján; napjaink Európájában szinte minden munkavállaló felé elvárás, hogy az IKT eszközöket fennakadás nélkül használja. Téves általánosan feltételezni, hogy „bevándorlókkal” szemben a „bennszülöttek” magától értetődően alkalmazzák az említett technológiákat, hiszen kapcsolataik ápolásán, játékon és a legnépszerűbb tartalommegosztó oldalak böngészésén túl kevesük fogyaszt rendszeresen hírt, vagy használja valódi ismeretek megszerzésére a tudomány ezen irányú vívmányait. A hiánypótló, és sokak számára rendkívül hasznosnak bizonyult projekt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség, valamint a Digitális Jólét Nonprofit Kft konzorciumi partnerségének keretében valósult meg mintegy 22,9 milliárd forintos, uniós keretösszegből.

A 2015-ben indult, Digitális szakadék csökkentése elnevezésű program kedvezményezettjei azon magánszemélyek közül kerültek ki, akik a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség által fejlesztett az „Első lépések a digitális világba” és/vagy az „Önállóan használom az informatikai eszközömet” című képzésekre jelentkeztek. A képzések 35-35 órában, felnőttképző intézmények közreműködésével valósultak meg, amelyeket a tankötelezettségi kort betöltött, alacsonyan képzett – legfeljebb alapfokú, vagy alsó-középfokú végzettségű – kevésbé fejlett régiókban élők maximum 70 ezer forintos támogatással, önrész vállalása nélkül vehettek igénybe. A konzorcium 260 ezer, magánszemély képzését támogatta.

A nők nagyobb tanulási hajlandóságát mutatja, hogy a végzettek 66%-a nő, akik döntő többsége GYES-ről, GYED-ről vagy GYET-ről szeretett volna visszatérni a munkaerőpiacra, tehát a kiemelt célcsoport tagjai voltak. A projektben közel 120 ezer alacsony iskolai végzettségű érdeklődő vett részt minimális, alig 3%-os lemorzsolódási arány mellett. Míg a legélénkebb érdeklődést az Észak-Alföld régió mutatta – az itt élők alkották ugyanis a képzésben résztvevők mintegy egyharmadát –, addig megyéink közül Szabolcs-Szatmár-Bereg megye végzett az élen, ahol közel 7 ezer képzést rendeztek meg. Az oktatásokon a járási székhelyek és a többi település lakosságarányosan képviseltette magát, így a projekt adta lehetőségekkel a kistelepülések lakói is rendre élni tudtak. A hiánypótló program utánkövetése azt mutatta, hogy a képzések szinte minden résztvevőt jelentős mértékben segítettek a szélesebb körű informatikai ismeretek megszerzésében, akik digitális eszközeiket azóta is rendszeresen és magabiztosabban tudják használni.

 

Hozzászólások

producerként, felelős
Kiderült, ennyi év börtönt kaphat Alec Baldwin
Forma-1 / 6 órája
Verstappen nyerte az USA Nagydíját és növelte az előnyét összetettben
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját Austinban, ezzel növelte előnyét a világbajnoki pontverseny élén.
Gyász
"Istenem, vedd térdedre Édesanyánkat, ringasd szelíden, mert elfáradt. Ki adtál életet, adj neki most álmot, és mivel ígértél, szavadat kell állnod, mert ő mindig hitt és sose kétkedett, szájára suttogva vette a neved." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk GOMBÁS GYULÁNÉ életének 84. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 26-án, kedden 13 órakor lesz a bakonytamási temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TOBISCHKA PÉTER 77 éves korában, hosszan tartó betegség után örökre megpihent. Utolsó útjára szűk családi körben kísérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VÁRADI JÓZSEFNÉ szül. Kauker Teréz 75 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2021. október 26-án, kedden 11 órakor lesz a gyulafirátóti felső temetőben. Gyászoló család
Húsvéti hittel tudatjuk, hogy UHRIN VILMOS 83 éves korában elhunyt. Szeretett halottunk földi maradványait tartalmazó urnáját a Magyarok Nagyasszonya-plébániatemplomban (Mindszenthy Emléktemplom) érte bemutatott engesztelő szentmiseáldozatot követően helyezzük el ugyanott, az altemplomban, 2021. október 27-én, szerdán 14 órakor. Kegyes Jézus, adj neki örök nyugodalmat.
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk KRONOME LÁSZLÓNÉ nyugdíjas tanárnő 87 éves korában csendesen megpihent. Utolsó útjára kísérjük 2021. október 29-én, pénteken 15 órakor Balatonfüreden, a református temetőben. Gyászoló fiai
„Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CZANKA LÁSZLÓNÉ Angyal 65 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2021. október 26-án, kedden 16 órakor lesz a badacsonytomaji temetőben. Gyászoló család
,,Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZALMA SÁNDOR 77 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 26-án, kedden 13 órakor lesz a tapolcai új temetőben. Gyászoló család
„Előttünk az arcod, szívünkben emléked, Soha amíg élünk, nem feledünk téged.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKÁCS LÁSZLÓ életének 72. évében elhunyt. Hamvait október 25-én 15 órakor helyezzük örök nyugalomra az ajkai régi temetőben. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy WALCZER FERENC 89 éves korában örökre megpihent. Utolsó útjára 2021. október 28-án 13 órakor kísérjük a nemesvámosi katolikus temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítást szíveskedjenek mellőzni. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága szerettünket utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BAKOS JÓZSEFNÉ szül. Varga Angéla Erzsébet 65 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2021. október 27-én, szerdán 13 órakor lesz Pécselyen, a köztemetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZIJÁRTÓ IMRE (Szijjas) volt Balaton Volán dolgozó 78 éves korában örökre megpihent. Temetése 2021. október 25-én, hétfőn 9 órakor lesz a veszprémi Vámosi úti temetőben. A gyászoló család
„Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÁNÓ ROLAND 41 éves korában örökre elaludt. Utolsó útjára kísérjük 2021. október 26-án, kedden 13 órakor Balatonfüreden, a katolikus temetőben. Gyászoló szerettei
"Letéptem ezt a hangaszálat, Már tudhatod az ősz halott. E földön többé sose látlak. Ó idő szaga, hangaszálak, És várlak Téged, tudhatod." (Apollinaire) Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szerető férjem, édesapánk, testvérünk, nagyapánk, dédpapánk NÉMETH JÓZSEF 75 éves korában örökre megpihent. Temetése 2021. október 26-án, a 15 órakor kezdődő gyászmise után, 15.30-kor lesz a káptalantóti Badacsonyi úti temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre!” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. FEKETE LÁSZLÓNÉ szül. Szakáts Etelka Zsuzsanna Baby néni életének 76. évében, méltósággal viselt, súlyos betegsége után megpihent. Temetése 2021. október 28-án, csütörtökön 15 órakor lesz a veszprémi Vámosi úti temetőben. Gyászoló család
"Elbúcsúzom, de ott leszek ahol a szél zúg, a Nap nevet. Elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GOMBÁS KÁROLY életének 67. évében örökre megpihent. Temetése 2021. október 22-én, pénteken 15 órakor lesz a szentgáli felső református temetőben. Gyászoló család
"Beteg, megfáradt teste nem bírta tovább, feladta a küzdelmet, és lelke égbe szállt. Nem hagytál itt minket, csak pihenni mentél, köszönjük, hogy éltél és minket szerettél." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS LAJOS életének 59. évében eltávozott tőlünk. Temetése 2021. október 25-én 11 órakor lesz a veszprémi Dózsavárosi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BARI IMRÉNÉ 92 éves korában csendesen megpihent. Utolsó útjára kísérjük 2021. október 25-én, hétfőn 15 órakor Balatonfüreden, a köztemetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyám FARKAS LÁSZLÓNÉ szül. Marton Rozália 70 éves korában csendesen megpihent. Utolsó útjára kísérjük 2021. október 22-én, pénteken 13 órakor a tihanyi temetőben. Gyászoló család
"Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a nap nevet, elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GOMBÁS KÁROLY életének 67. évében örökre megpihent. Temetése 2021. október 22-én, pénteken lesz a szentgáli felső református temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKÁCS JÓZSEFNÉ szül. Szabó Mária 87 éves korában elhunyt. Hamvait október 22-én, a 15.30 órakor kezdődő gyászmise után, 16 órakor helyezzük végső nyughelyére a szentgáli Hunyadi úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek, fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család
tragédia / 8 órája
Felborult egy autó Abonynál, a sofőr meghalt
Tovább tart a Magyarpolány vesszőfutása / 9 órája
Labdarúgó megye I: nem bírt egymással a két éllovas
B. Virág Rita
ments meg három életet! / 9 órája
Itt adhatunk vért október 25-31. között Veszprém megyében
"az utolsó körnél járnak" / 9 órája
Felkerültek a szalagok a Padányi végzőseire
Juhász-Léhi István
ajaj! / 9 órája
Andy Vajna üzent a túlvilágról: nem örül Timi eljegyzésének?
labdarúgó NB III / 9 órája
Folytatódott a pápai csapat veretlen szériája
Napló-információ