El kell rugaszkodni

Talán éppen sikerült valamelyest kiirtani a köznyelvből a „focista, aki iszonyú sokat keres a semmiért” sztereotípiát, máris újjáéledt ez a séma. Persze sok minden összemosódik a véleményalkotókban, például a társasági adók és a stadion építések milliárdjai. Nem beszélve a hazai bajnokságban pályára lépő megszámlálhatatlan idegenlégiósról, akik szó szerint elszívják a levegőt a hazai tehetségek elől.

Eközben az illetékesek iszonyú energiákat fektetnek duma szinten az akadémiák jelentőségének kihangsúlyozására. Ez az ellentmondás sem segíti a tisztánlátást, de van még baj bőven. A tavalyi idényben csökkent a nézőszám, ráadásul pedig itt van az idei nemzetközi szereplés. Na ez aztán tényleg hab a tortán, elképesztően gyengén teljesítettek a magyar klubok.

A milliárdokat felemésztő Videoton pofonja indította a sort, aztán a kissé fellengzősen nyilatkozgató győriek hazai veresége folytatta, végül a Honvéd idegenbeli kudarca (emberhátrányban) kivétel nélkül azt a véleményt erősítik: minek ebbe ennyi pénzt tenni, amikor nem történik semmi javulás.

Tény, hogy a magyar futballról évek óta mindenki azt hiszi, lejjebb már nincs. Aztán mindig kiderül: de még van. Az biztos, hogy a hétvégén kezdődő pontvadászatnak egy újabb, minden eddiginél mélyebb padlófogás után kell elindulnia. Ha úgy tetszik elrugaszkodnia.

Nagy kérdés, hogy az irányt jól választották-e meg, akiknek ez a dolga. Mert egyáltalán nem mindegy, hogy a világ toronymagasan legnépszerűbb sportágának itteni változata sokadszor is fejest ugrik, vagy felfelé hagyja el a béka fenekét, hogy így váljon teljessé a képzavar.