Sport

2015.10.02. 11:47

Csoknyai kontra Sótonyi - Lényegesen jobb támadó-, és védőjátékra lesz szükség

Balatonfüred - Pikáns derbivel folytatódik a férfi kézilabda NB I vasárnap, ahol a Balatonfüredi KSE a Csurgót fogadja. Csoknyai kontra Sótonyi.

B. Virág Rita

A balatonfürediek igen fontos mérkőzést játszottak az előző hétvégén az Orosháza ellen. Ez a találkozó nemcsak a két pont megszerzése miatt volt érdekes, hanem választ adott arra is, visszatalál-e a gyengébb széria után a győzelem útjára a Csoknyai-csapat.

Szerencsére a költői kérdésre igennel felelhetünk, ráadásul Csoknyai István szakvezető szerint, helyrebillent tanítványai önbizalma is. Szükség is van erre, hiszen nagyon nehéz sorozat előtt áll a balatoni alakulat, vasárnap a dobogóra törő Csurgót fogadja, majd a Tatabányával, utána pedig a BL-résztvevő Szegeddel találkozik.

A Balatonfüred visszatalált a győzelem útjára és ott is maradna  Fotó: Archív/Balogh Ákos

A Csurgó remek csapat, tele kiváló játékosokkal. A nyáron jelentősen átalakult Sótonyi László együttese, és szerintem jól igazoltak, gondoljunk csak a két válogatott kapusra Székely pedig épp tőlünk távozott mondta Csoknyai István, a BKSE trénere.

- Presztizs csata következik számunkra, de szeretnénk itthon tartani a két pontot. Ehhez az orosházinál sokkal koncentráltabb játékra lesz szükségünk, ám hazai pályán nem lehet más célunk - fogalmazott az edző.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!