Sport

2017.07.04. 15:40

Egy futamra hazatérnek - Az osztrák bajnokságban a junior második helyen állnak

PÁPA A Klausz Kristóf- Csányi Botond kettős idén az osztrák bajnokságban és Európa-bajnoki futamokon próbál szerencsét. A Veszprém-ralira viszont hazatérnek, hogy felmérjék, mennyit fejlődtek az elmúlt időszakban.

Molnár Sándor

Az idei évben Ausztriában és a Mitropa-bajnokságban indultak el, ami olasz, osztrák, szlovén és német versenyeket takar. Az osztrák bajnokságban a junior kategóriában jelenleg a második helyen állnak.

Klausz Kristóf elmeséli, hogy mivel a kétkerék-meghajtású autók között egymás után kétszer sikerült megnyerniük a hazai bajnokságot, illetve a magyar pályák nem annyira összetettek, mint Ausztriában, ezért döntöttek úgy, hogy külföldön teszik próbára magukat. Az osztrákok a domborzati viszonyok miatt, a hegyi terepeken egyszerűbben alakíthatnak ki nehezebb pályákat, és vendégként nagy kihívást jelent számukra a kinti versenyzés. Az idei évben elég jó tempót autóznak. Lassan eljutnak odáig, hogy versenyt tudnak nyerni a kétkerekes kategóriában.

A veszprémi futam része a felkészülésüknek az év második felére, ami augusztus elején indul, és az Európa-bajnokság utolsó négy versenyét jelenti a junior kategóriában. Az osztrák bajnokságot is szeretnék minél jobb eredménnyel befejezni. A Peugeot 208 R2-t teljesen felkészítették a hétvégi versenyre.

A Peugeot 208 R2-t sikerült jól felkészíteni a hétvégi versenyre Fotó: archív

- Az autó átesett a felkészülésen, és én is fizikailag próbálom magam mindig fejleszteni, mert komplexen szeretnénk ezt az egész dolgot összerakni - fogalmaz Klausz Kristóf.

Magyar versenyeken az idei évben nem indult a pápai és pécsi illetőségű páros, viszont tavaly itthon megnyerték a kétkerék-meghajtású kategóriát, és szeretnének címvédőként visszatérni a Veszprém-ralira, amely hazai pályának számít.

- Számomra ez az a futam, ahol a legjobban ismerem a pályákat, illetve itt szeretek a legjobban versenyezni. Mindenki mondja, hogy autógyilkos pálya, nyilván fogy rajta az autó, de szerintem élvezeti szempontból nagyon jó verseny, főleg amikor a legjobb gyorsasági szakaszokat rendezik. Másrészt, akármilyen furán hangzik, jó lesz újra közös nyelvet beszélni másokkal. Jó lesz visszatérni és megnézni, hogy mennyit tudtunk gyorsulni. El tudunk-e jobban távolodni a mezőnytől, vagy azért van még kihívás Magyarországon is - húzta alá a pápai fiatalember.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!