Éveken át rejtve maradhat az esendőség szindróma

Az orvosi szakirodalom az 1990-es évektől kezdte azonosítani az esendőség szindrómát (ES), amely elsősorban a hosszan tartó betegséggel élőket, az időskorúakat (65 év felettieket) érinti, mondta Kálmán Sára, a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika központi gyakornoka. Az állapot akár évekig rejtve maradhat: lassan alakul ki, a tünetek szerteágazóak, és gyakran az öregedés természetes velejárójának tartjuk őket. Az esendő személyek az immunrendszer csökkent működése, a testi-lelki kimerültség, az emlékezet zavara, az elszigetelődés, a támasz, a segítők hiánya miatt kevésbé tudnak alkalmazkodni a megváltozott környezethez, jobban megviseli őket egy megfázás, a fronthatások vagy a családi, anyagi gondok. Egy esendő személy átlagosan másfélszer annyi időt tölt kórházban ugyanazzal a betegséggel, mint egy nem-esendő, 3-4-szer gyakoribb az elesés vagy a depresszió lehetősége.

Kálmán Sára arról is beszélt, hogy az ES megelőzhető, tünetei mérsékelhetők testmozgással, kalciumban és fehérjében gazdag táplálkozással, az otthon ’elesésbiztos’ átalakításával. Az esendőség kezelése a rizikófelmérést követően egyénre szabott, ebben szerepet kap az esendő személy, a hozzátartozó, az egészségügyi és szociális ellátórendszer, így például a házi ápoló, a gyógytornász, a helyi nyugdíjas klub dolgozói.