Tudomány

PÁPA - Több távcső, továbbá vízrakéta, napkályhája, valamint egy gazdag meteorit-, impaktit- és tektitgyűjtemény is színesítette az Úrkúti Csillagászati Klub és a Pápai Csillagászati Szakkör közös rendezvényét a helyi játékfesztiválon.
Csopak - Idén április 29-re esett a csillagászat napja. Erről, illetve az új bolygók felfedezéséről, a Mars-expedícióról, Magyarország szerepéről a csillagászatban és a földönkívüli lényekről beszélgettem Szabó Róberttel, az MTA Csillagászati és Földtudom
Molnár Tamás filozófus „Az új egyetem” c. tanulmányában igen figyelemre méltó módon mutatja be azt az alapvető átalakulást, amelyen a hagyományos egyetem mint intézmény (egyházi vagy világi), mint a kultúra egyik, mindenkori fókusza, mint politikai résztv
Titokzatos hatszög a Szaturnusz északi féltekéjén, a gyűrűk szerkezetének meglepő új részletei, leszállás a Titan holdra, az élet lehetősége az Enceladus holdon – egyebek mellett ezeket köszönhetjük a Cassini szondának és a Huygens leszállóegységnek.
A világ élelmiszertermelésének egyötöde vész kárba amiatt, hogy az emberek a szükségesnél többet fogyasztanak, és mert az élelmiszerek egy része a szemétbe kerül - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.
Budapest - Az agysérülés gyógyításának lehetőségeit segítheti a Semmelweis Egyetem kutatóinak felfedezése, akik olyan új idegsejtcsoportot írtak le az agyvelőben, amelyek arra szolgálnak, hogy egy adott célterület felé irányítsák az újonnan képződő sejtek