Utazó

2010.06.30. 07:10

Európa vidámparkja

Bécs - Európa egyik legrégibb és mindmáig legszínvonalasabb vidámparkja a bécsi Prater, ahová nem is gondolnánk, mennyi magyar jár.

Peltzer Géza

Korábban bevásárolni járt a magyar Bécsbe: a Mariahilfer Strasse csak úgy zengett a budapesti shoppingolók izgatott zsivajától. Később Schönbrunn és a borozóiról híres Grinzing lett az első számú úti cél. A vidámparkban tett látogatásunkkor meg kellett állapítani, hogy a Praterben is szép számmal vannak magyarok.

Ma már osztálykirándulásokat szerveznek ide a nyugati megyékből, de családok is jönnek még Budapestről is. A név, illetve a hely olyan régi gyökerekre utal, hogy külön tartják számon Prater régi és új történetét (a régi történetben még a Bécset uralma alatt tartó Mátyás király neve is felmerül, ő ugyanis megváltoztatta a hely nevét). A Prater újkori történelme 1766-tól íródik, és máig tart.

Az emblematikus játék, az óriáskerék (Blumenrad), amely piros kabinokat visz magával a magasba, talán a legismertebb. Ez azonban ma már aligha löki meg a kalandra vágyók adrenalinszintjét, inkább csak óvatos turisták veszik igénybe fényképezkedés céljából és azért, hogy a várost felülről is megcsodálhassák.

Ma már erre a célra is alkalmasabb a Prater Turm, ami valójában egy lifttel kombinált körhinta, és a beszállókat 117 méter magasságba viszi, miközben 60 kilométeróra sebességgel forog. A torony egyébként már a Duna partjáról is látható, így jó tájékozódási pont az ide igyekvők számára.

Kicsit izgalmasabb a Bumeráng, amely valójában hullámvasút, és ugyanazt a gyomormozgató utat megteszi visszafelé is. Volt alkalmam kipróbálni a Turbo nevű játékot. Ez valójában egy óriási hinta, amely oda-vissza leng, és a legmagasabb pontja több mint hatvan méter. Meggyőződésem, hogy a talaj közelébe érve megy minimum százzal, és a szabadesésnél jóval nagyobb a gyorsulása.

Egy alapos séta után rájön az ember, hogy a rendkívül sok, vadászpilótákat is próbára tévő játék közül a legszörnyűbb kihívást az a rémisztő szerkezet jelenti, amely egy kétszemélyes nyitott fülkét lő ki a magasba. Egyedül itt volt tömeg pünkösdhétfőn, amikor ott jártunk, de az emberek nem arra vártak, hogy sorra kerülhessenek, hanem, hogy lássák, ki az a vakmerő, aki ezt a szerkezetet ki meri próbálni.

A meglehetősen aprólékos előkészületek után következik a kilövés: a személyzet figyelmeztet a várható élményre, majd gombnyomással kioldja az addig a talajhoz rögzített két gumikötelet, amelyek felrepítik a magasba a kétszemélyes nyitott kabint. Mintegy százharminc métert tesz meg a két vakmerő utas két másodperc alatt, ráadásul a magasban az ülés azonnal átfordul tengelye körül és visszazuhan. A földhöz csapódást természetesen megakadályozza a gumikötél, viszont néhány perces himbálózás következik ég és föld között. Az utasok előtt kamera, amely rögzíti arckifejezéseiket, jajkiáltásaikat. A felvételt tíz euróért magukkal is vihetik - amint visszatér arcszínük.

Olaszországban már egyszerű városi közlekedési eszköz a Segway, mi azonban itt láttunk először. Akkuval működik, a lábrész alatt elhelyezett stabilizátor segíti az egyensúlyozást. Ha előredőlünk, megindul, ha hátra helyezzük testsúlyunkat, megáll. A kormányzás is gyerekjáték, aki kétszer tizenöt percre fizet be, már úgy közlekedik rajta, mintha évek óta járna vele.

A családokra, gyerekekre is gondoltak: van itt mini állatkert, pónitelep, több kisebb ringlispíl, számos céllövölde és mesehullámvasút is. A régi Prater vendéglátásáról is híres volt, itt található ma is a Svájci ház, amely a leghíresebb vendéglője a vidámparknak, egyben Bécsnek is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!