Utazó

2013.07.16. 22:00

Paradicsomot teremtettek a gyógyvizek völgyében

Egerszalók, Demjén és Egerszólát e három kis település a Mátra és a Bükk között, a Laskó-patak völgyében igazi felfedezni való meglepetés: különleges természeti képződményeivel, finom boraival, termálvizeivel, barátságos falusi vendéglátásával, meglepően magas színvonalú szolgáltatásaival tökéletes kikapcsolódást nyújt minden korosztálynak.

Osváth Sarolta

Két napot töltöttünk a gyógyvizek völgyében, ami persze kevés arra, hogy mindent megnézzünk és kipróbáljunk, de ahhoz elegendő, hogy belássuk: vissza kell menni. Ezen a tájon is az egyik a fő attrakció a föld mélyéből feltörő gyógyvíz, amelyet ősidők óta ismernek és használnak az ott élők. Az utóbbi években azonban elképesztő fejlesztéseket hajtottak végre, amelyeknek köszönhetően igazi paradicsomot teremtettek.

Egerszalók az első település, ahol érdemes körülnézni. A vidék az egri történelmi borvidék része, Szalókhoz mintegy 600 hektáros szőlőültetvény tartozik, itt termelik az egri bikavér alapanyagát adó kék szőlőket. Egyébként – minden ellenkező hiedelemmel szemben – az egri borvidéken főként a fehér szőlők őshonosak, és borok közül is a fehér fajták a nemesebbek. Kóstoltunk azonban kitűnő friss rozékat és nagyon szép vörösborokat is, a wellness jegyében ugyanis a gyógyvízhez nagyon fejlett borturizmus társul. A gyógyvizek völgyének mindhárom településén különleges borpincékbe és borászatokba lehet látogatni.

A különleges egerszalóki teraszos mészkő képződmény egyedülálló, és napról napra növekszik (Fotó: Osváth Sarolta)

De szóljunk előbb a fürdőzésről: Egerszalók legnagyobb nevezetessége a föld mélyéből feltörő hévízforrás, amely csontsérülések utókezelésére, ízületi és reumatikus bántalmak gyógyítására kiváló. A gyógyforrás vize a gyönyörű fenyvesekkel övezett hegyoldalról csorog lefelé és közben „sódombot” épít. A különleges teraszos mészkő képződmény egyedülálló, pontosabban még két hozzá hasonló létezik a világon. Az egerszalóki jelenleg négyszáz négyzetméter nagyságú, és napról napra növekszik. A gyönyörű látvány, valamint a 65–68 fokon feltörő gyógyvízre épült fürdő magas színvonalú wellness- és gyógyászati szolgáltatásaival az ország egész területéről, sőt külföldről is vonzza a látogatókat.

Egy kis történelem: Az okleveles emlékek a települést 1248-ban említik először, de minden bizonnyal ennél sokkal régebbről valók a falu másik jellegzetes látnivalói: a déli domboldalon riolittufába vágott barlanglakások, amelyeket lakás céljára már nagyon kevesen használnak. Keletkezésüket sok legenda övezi. Az biztos, hogy az utóbbi néhány száz évben emberi lakhelyül szolgáltak, s arra is utalnak a leletek, hogy ahogy bővült a család, születtek a gyerekek, újabb helyiségeket vájtak a viszonylag puha, könnyen formálható mésztufába. Ugyancsak titokzatosak a tíz- vagy akár húszmillió éves kaptárkövek, amelyeknek nemcsak a kialakulására, hanem a használatára is többféle magyarázatuk van a kutatóknak. Egyesek szerint szintén laktak bennük, mások szerint kultikus temetkezőhelyek voltak.

Egerszólát a táj és a bor vonzerejére építi falusi turizmusát, hangulatos vendégházaival, régi borospincéivel, kitűnő boraival.

 

A Bükkalján ma 18 barlanglakásos település ismert. Egerszalókon a 19. sz. közepén 33 barlanglakás volt, némelyiket még a 60-as években is lakták, s vannak, amelyeket ma is használnak például garázsnak, pincének, nyári konyhának.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!