A leghosszabb temető

Pekingtől úgy ötven kilométernyire érjük el a nagy fal egy szakaszát. A völgyet lezáró bástyarendszer kapuján át hatalmas parkolóba érkezünk és rövid eligazítás következik.
 Azt a szakaszt érdemes megmászni  mutat vezetőnk a nagy magasságba vivő falakra, amelyek a viszonylag azonos távolságokban lévő erős bástyákat kötik össze.
Nem kis izgalommal indulunk el. Olyan köveken, lépcsőkön járunk, amelyeken akár kétezer évvel ezelőtt is tapostak emberek. Néhány tucat lépcsőn felkapaszkodva kinyílik alattunk a völgy. Már madártávlatból látunk rá a völgyet lezáró bástyarendszerre, s kirajzolódik előttünk a kapuerődtől a hegyek felé két irányba futó védvonal. Az egyik az a szárny, amin mi haladunk, a másik a velünk szembe lévő hegy gerincén kúszik fel, megállítva az egykor abból az irányból érkezők betörését a völgybe.
A lépcsők egyáltalán nem szabályosak. Az egyik alaposan elkoptatott gránitlap mindössze tíz-tizenöt centi magas, a másik meg a negyven-ötven centit is eléri, azaz egy férfi térdmagasságával egyenlő. Mondanom sem kell, ez utóbbiakból volt a több. A bástyákra igyekvők egyre lassabban mozogtak, egyre többször álltak meg, elismerően beszélve az egykori harcosokról, akiknek naponta többször is teljes fegyverzetben kellett megmászni ezeket a lépcsőket.
Sokan teszik fel a kérdést, hogy miért és mikor épült a nagy fal. A miértre a válasz a népek megélhetését biztosító termelési mód eltérésében, fejlődésében keresendő. A mongol puszták nagy népességű pásztornépei rendre kirabolták a talajműveléses növénytermesztésből élő népeket. Míg az előbbiek, ha kellett, állataik óriási tömegének új le-gelőket foglaltak, addig a földet művelőknek nem volt hova menni, a pusztítást követően újrakezdték a gazdálko- dást, s mindent megadtak, megtettek a védelmükért.
A korábbiakban már írtam Csin Si Huangdiról, a sárga császárról, aki időszámításunk előtt 221-ben egyesítette Kínát. Nos, ő volt az első, aki az addig különálló és hatékony védelmet nem nyújtó falakat összeköttette, s ezzel más, nyugati irányba kényszerítette a hunokat és a mongolokat. Ekkor a fal hosszát mintegy ötezer kilométerre becsülték. Volt olyan nyár, amikor ötven kilométer széles völgyet zártak le fallal. A szokásos őszi nagy támadásnál erről a hatalmas munkáról semmit sem tudtak a támadók, százezres seregükkel bevágtattak a völgybe, s nekirohantak az óriási erődítménynek. A völgy bejáratát a védők serege lezárta, s megsemmisítette a rablókat. Nos, az ilyen szörnyű vereségek vették el a nomád törzsek kedvét Kína megtámadásától.
A nagy fal hatásos védelmi rendszernek bizonyult, ezért minden császár tovább építtette, erősíttette az erődrendszert. Nagy építkezések folytak a Krisztus előtti első században, majd a messiás megszületése utáni hetedikben, jócskán korszerűsítette és kibővíttette a hosszú várat 1138 és 1198 között a Hat dinasztia, míg a mostani védvonalat 1368-tól 1640-ig a Ming dinasztia alakította ki. A falon dolgoztak a helybéli parasztok, a köztörvényes vagy a politikai elítéltek és az ellenséges seregek foglyai is. A fal évezredes építése alatt legalább egymillió ember pusztult el, ezért is nevezik az erődrendszert a könnyek falának és a leghosszabb temetőnek.
A nagy fal méretei: a talapzatnál 7-8, a koronáján 4-5 méter széles volt, az átlagos magassága elérte a tíz métert. Ez a koronaszélesség azonban csak azokon az egyenes szakaszokon volt igaz, ahol szekerekkel is lehetett közlekedni rajta. Az építési követelmény az volt, hogy két kocsi férjen el egymás mellett a fal tetején. Nem véletlen hát, hogy Csin Si Huangdi első intézkedései között a kocsitengelyek szélességének szabványosítása szerepelt. A szekerekkel való közlekedés lehetősége a falon az adók összegyűjtését, elszállítását is szolgálta.
A fal jellemzője volt még, hogy két nyíllövésnyire építették egymástól a bástyákat, ez a megoldás a gyors üzenetközvetítést szolgálta. Minden bástyán öt kupac farkastrágyának és ugyanennyi rőzsének kellett lenni. A fekete füstöt adó farkastrágya nappal szolgált üzenetközvetítésre, míg a rőzse lángját éjjel használták erre a célra. A bástyákban fegyvereket és meghatározott mennyiségű élelmet is tároltak, amelyekhez csak támadás esetén lehetett hozzányúlni.
Közben elértük a legmagasabb bástyát. Több mint ötszáz lépcsőt hagytunk magunk alatt. Innen visszapillantva mesés vidék tárult elénk. Alattunk láthattuk a mi falunkat, míg szemben a fal tovafutott a távoli hegyek gerincén. Alulról a fal teljes szélességében turisták elfogyhatatlan hada mászott felfelé, előttünk a bástyák, a falak elvesztek a hegyek kékes párájában.
Itt, ezen a szakaszon nem volt tíz méter magas a fal, szekerekkel sem lehetett volna közlekedni rajta. Sok helyen olyan szűk volt a korona, hogy két ember is alig fért el egymás mellett. A támadó oldalon kinézve viszont olyan szakadék húzódott alattunk, hogy az ember majd leszédült. A Holdra szállást követően terjedt el a hír, hogy az asztronauták az óceánokon, a kontinenseken kívül a kínai nagy falat is látták. A kínaiakat e hitükből az első űrhajósuk ábrándította ki.
 A Föld gyönyörű az űrből, de a nagy falat nem láttam felülről  mondta Yang Liwei 2003-ban. Eugene Cernan amerikai űrhajós szerint viszont 160-320 kilométer magasságból a fal szabad szemmel is látható, ezt erősítette meg Ed Lu asztronauta is, szerintük Liweinek csak nem volt szerencséje a rossz látási viszonyok miatt. Tény, az űrből még nem készített senki fotót a falról.
Nem is az a lényeg persze, hogy ki honnét nézheti a falat, hanem az, hogy Kína képes lesz-e megóvni ezt a páratlan építményt, amit az UNESCO 1987-ben felvett a világörökség listájára. Az interneten olvasható jelentések szerint a helyi lakosok egyszerűen elhordják a falat az építkezéseikhez. A becslések szerint a falnak emiatt eltűnt már a 42 százaléka, más helyeken meg a graffitisek hada okoz mérhetetlen pusztítást a világ csodáján. Mindenesetre a fő védvonal hossza 6 ezer 500 kilométer. A belső leágazások, a régi maradványok összes hossza a mérések és becslések szerint eléri az ötvenezer kilométert. Hogy látszik-e az űrből vagy sem, másodlagos kérdés. Az elsődleges az, hogy máshol a világon nép ehhez hasonlót nem alkotott.