A tóparti csoda, Konstanz városa

"Konstanzot nézd meg, ha csodával akarsz szembesülni" - mondta tanult, világot látott pedagógus barátom, akivel a tóról beszélgettem. Korábban kétszer jártam ott, az északi, német és a keleti, osztrák oldalon, de a déli, svájci rész, valamint Konstanz kimaradt.

Egy cimborámmal keltünk útra, s a megszokott bregenzi fogadóban szálltunk meg, ahol az árak a tópart többi településéhez képest barátinak mondhatóak. Innen indultunk Konstanzba, először svájci területre léptünk St. Margarethennél, s autóztunk is egy órát a helvéteknél. A határon nem kérdeztek semmit, mindössze a következő országváltásnál, a német határőr érdeklődött Kreuzlingen után: milyen céllal utazunk hozzájuk? A papírokat figyelmesen átnézte, majd jó utat kívánt. Pár kilométer múlva el is értük a célállomást. Szombat délelőtt lévén a parkolással nem volt gond, továbbá a turisták áradatát jócskán visszafogta a szakadó eső és a helyenként erős szél is.

Más esély nem lévén, esőben voltunk kénytelenek a városnézést elkezdeni. Persze, a hangulatunk a borongós idő ellenére is jobb volt, mint Husz Jánosnak, akinek hatszáz évvel ezelőtt nem sikerült jól a konstanzi kirándulás.
Mi ugyanis a programunk végeztével szabad elvonulást kaptunk, ő viszont nem. 1414 és 1418 között itt tartották a XVI. Általános Zsinatot, amely Husz Jánost máglyára küldte, valamint 1417-ben V. Mártont pápává választotta. Az akkori összejövetel elsődleges célja volt, hogy megszüntesse a nyugati egyházszakadást, javítsa a nem túl nagy egyházi fegyelmet, s a hitegység megóvása miatt megszüntesse Husz és a prágai Jeromos által támasztott vallási viszályokat. A zsinatot XXIII. János pápa és Zsigmond császár hívta össze. Zsigmond amúgy az egyetlen olyan - magyar trónon is ülő - német-római császár volt, aki szinte egész uralkodása alatt Magyarországon lakott, s innen irányította a birodalmat.

Visszatérve Konstanzra: az első emlékek kelta elődökre engednek következtetni, az adott időszakban modernnek számító település állt az 1089-ben felszentelt román stílusú székesegyház (Münster) helyén. A rómaiak is komoly jelentőséget tulajdonítottak a városnak, Constantiának nevezték el. Az alemannok idején már püspöki székhely, 590-ben a legnagyobb német püspökség központja és székvárosa. A folytatásban a már említett, négy éven át tartó zsinat okán került az érdeklődés homlokterébe. A helyiek jólétét a 14. századtól a vászongyártás és a kelmék exportja biztosította, a zsinat idején a céhek is szerepet kaptak a városi kormányzásban. A legvirágzóbb időszak a 16. század eleje volt, Konstanz határvárossá vált, így a korábbiaknál is komolyabb kereskedelmi szerephez jutott. Ám csatlakozott a reformációhoz, ami - később kiderült - nem volt kifejezetten jó döntés, 1548-ban elveszítette önálló fejedelemségi rangját, s jelentéktelen vidéki városka lett. 

Persze, a ma polgárainak panaszkodniuk nem kell, a jólét szembetűnő, minden tiszta, rendezett. Az utóbbi évszázadok háborús pusztításai a várost elkerülték. Míg a tó északi oldalán, Friedrichshafen történelmi belvárosát a második világégés során becsapódó bombák nullára írták, Konstanz ódon épületei régi fényükben tündökölnek. Például Ferdinand Zeppelin gróf szülőháza - a róla elnevezett léghajó Friedrichshafenből emelkedik fel, s ma is lebeg a Bodeni-tó felett -, amelynek földszintjén étterem, emeletein hotel üzemel. 

A belváros utcáin elhaladva fél órát időzünk az impozáns homlokzatú óvárosházánál. Szerencsénkre nyílt nap van, a hivatal minden ajtaja nyitva a nagyközönség előtt. A polgármester asztalánál fotózkodunk, haverom anyja egyik ezer lelket számláló Fejér megyei település első embere. Mondom azonnal, mi-után kajánul vigyorgó cimborámat lefényképeztem a történelmi bútorok között: "Látod, túlléptél a muteron, te komolyabb városban lettél polgármester. Főleg úgy, hogy nem is készültél rá." Aztán a móló felé igyekszünk, közben megállunk a Münsterplatzon található székesegyháznál, amit harminchét éven át húztak fel. Román stílusban indult az építkezés, később gótikus oltárkápolnákkal és barokk berendezéssel látták el, végül, 1856-ban neogót toronysisakot kapott. 

A kikötőnél, a Konzilstrassén találjuk a Konzil épületét, ahol a konklávét tartották, ami a települést világhírűvé tette. Eredetileg raktárnak, nagy-áruháznak építették 1388-ban, s a zsinatot követő időszakban is, négyszáz éven át áruházként funkcionált. Ma alul étterem működik benne, a felső szinten  hangversenytermet rendeztek be falai között. A mólón találjuk Zeppelin gróf emlékművét. Ami elég különleges, ugyanis egy hatalmas női alak - lassan pörög körbe, óránként tesz egy teljes fordulatot -, egyik kezében a császárt, a másikban a pápát jelképező figurát tart, utalva a császárság és a pápaság  harcára. Úgy tartják, a szobor a gróf ötlete alapján készült.

Késő délután indulunk vissza Ausztriába. Konstanzból kifele jövet a német határőrök nem kérdeznek semmit, viszont Kreuzlingennél a svájci illetékes azonnal félreállít bennünket, haverom előzőleg vett, közel tízmilliós verdáját az anyósülésnél kárpitig bontja - amit cimborám nem vesz túl jó néven, de tűr -, papírjainkat fél órán át vizslatják, majd beengednek. Mi úgy gondoljuk, már Európához tartozunk. Minden jel arra mutat, ők még nem.