Magyarország legkorábbi nemzetségi monostortemplomainak egyike

Román stílusú temploma hazánk egyik legjelentősebb középkori emléke. Bár a történelem viharai nyomokat hagytak rajta az elmúlt több mint nyolcszáz év alatt, ma is épségben, méltóságteljesen emelkedik ki környezetéből. Védőszentje Szent Jakab apostol, a zarándokokúton lévők védelmezője. Magasztosak a faragott kváderkövekből épített falak. A lébényi építkezés előtt jellemző volt, hogy csak a szentélyt boltozták, a hajókat famennyezet fedte, ez a templom viszont teljesen boltozott, a kváderköveket a fertőrákosi kőbányában faragták, majd vízi úton szállították Lébénybe.

A ma is látható kőfaragójegyek szerint – melyek a végzett munka minőségi ellenőrzésére és elszámolására készültek – hatvan–hetven kőfaragó dolgozhatott a templomon. A 12. század templomainak elsődleges célja a főúri réteg hatalmának, gazdagságának építészeti reprezentálása, hagyományainak ápolása volt, melyet a nemzetség temetkezési helyeként is használtak. A hozzá tartozó kolostorok kis létszámú szerzetesközösség számára épültek, akik feladata az alapítókért való imádkozás volt. Ennek egyik első példája a lébényi bencés apátság, melyet a Győr nemzetségbeli Poth és Chepán ispán alapított. Egy 1208-ban keltezett oklevél tesz említést először róla, a település neve ekkor Libin volt. Feltételezhetően 1206 táján épült, a külső falába vésve ez az évszám látható. A tatárjárást átvészelte, de a török háborúk során többször is erősen megrongálódott. A török pusztítások során a bencés szerzetesek elhagyták itteni birtokaikat, Pannonhalmára költöztek, a kolostor lakatlanná vált.

A romos apátságot 1631-ben a jezsuiták kapták meg, helyre is állították, ám a templomot 1683-ban a törökök ismét felégették, a tetőzet és az eredeti boltívek beszakadtak. Az újabb helyreállítás során a két toronyra sátortetőt építettek. A jezsuiták rendjük feloszlatása után elhagyták Lébényt, a kolostor másodszor is elnéptelenedett. A birtokok többségét a Zichy család szerezte meg, ők a templomot a falunak adták át, így plébániatemplom lett. 1841-ben újra tűzvész áldozata lett, tornyait utóbb egyszerű, barokkos sisakokkal látták el. A mai formáját az 1862-től 1879-ig tartó restaurálás során nyerte el, lehántották az évszázadok rétegeit, ma az Árpád-kori falak állnak előttünk. Ekkor Klein bécsi festő üvegablakokat készített és a Három királyok imádása című freskóval díszítette a főkapu orommezejét.

A felújítás költségeihez Veszprém megye egyházi vezetői is hozzájárultak, Ranolder János és Kovács Zsigmond veszprémi püspökök száz-száz, Rezutsek Antal zirci apát tíz, a veszprémi székeskáptalan tíz forintot adományozott. A szépen faragott kváderkövekből épült templomon két magasba emelkedő torony uralkodik. Az első emeleten egyszerű résablakok, feljebb iker-, a legfelső szinten és a toronysisakok oromfalain hármas ablakok találhatók. A nyugatra néző főhomlokzat legfőbb éke a befelé lépcsőzetesen szűkülő rézsűs díszkapu. Az oszlopok közötti falmezőt gazdagon díszlő inda- és akantuszlevél- faragás tölti ki. A déli homlokzat kapudíszét normann pálcadíszítés uralja. A templombelsőt nagy síkfelületek jellemzik. A falak nemes egyszerűségével harmonikus egységet alkotnak a díszes, faragott oszlopfők, az eredeti keresztboltozatok, valamint a 19. századi alkotóműhelyből kikerült gyönyörű megmunkálású, fából készült faragott oltárok.

A faragott leveles oszlopfők különösen szembetűnők a dísztelen csupasz falak között. Egykori berendezéséből nem maradt mára semmi. A neoromán szárnyasoltár, az ezzel harmonizáló szószék, a színes üvegablakok a középkor hangulatát idézik, de az újkor alkotásai. A magyarországi Szent Jakab-zarándokút Budapestről, a nulla kilométerkőtől indulva mintegy kétszáz kilométer után ér Lébénybe, amely régi korok zarándokútjainak is fontos állomása volt. A templom szomszédságában van az egykori kolostorépületből átalakított Szent Jakab Látogatóközpont és Zarándokház, ahol a látogató megtekintheti a templom történetéről, a névadóról és a Szent Jakab-zarándokútról szóló kiállításokat és a helyi szakrális kincseket.