Mexikóváros tele van elképesztően izgalmas történetekkel és látnivalókkal

A város alapítása az elbeszélések szerint egy szájában kígyót tartó sas legendájához fűződik: a területre érkező mexia nevű törzs tagjai égi jelnek vették, hogy ott telepedjenek le, ahol a madár leszállt egy fügekaktuszra. Virágzó várost építettek a XIV. században, 1325 körül, a Texcoco-tó közepén található mocsaras szigeten, amely egy évszázaddal később, 1428-ban ­Tenochtitlán néven már az Azték Birodalom fővárosa lett. Az azték elnevezés Aztlán város nevéből ered, ahonnét állítólag az alapítók származtak.

A történelem sokszor véres eseményeit a Zocalo, a világ második legnagyobb, több mint százezer embert befogadó, 240-szer 240 méteres főtere idézi, amelyen egykor az aztékok is tartották ünnepeiket. A nagy felfedezéseket követően érkező spanyol hódítók, bár elámultak a város rendkívüli szépségén és hatalmas tudásról árulkodó építményein, 1521-ben kegyetlenül lerombolták, lakóit pedig meggyilkolták. A piramisok köveiből építették fel saját templomaikat, palotáikat. 1535-ben már megérkezett az első spanyol alkirály, így Mexikóváros Új-Spanyolország fővárosa lett, majd az 1821 óta Mexikó egyre növekvő metropolisza.

A tér egyik oldalán található a Nemzeti Palota, amely ma kormányépület, s valószínűleg ott állt egykor Montezuma azték vezető palotája és a hódító Cortes, valamint a spanyol alkirály palotája is. A tér másik oldalát a barokk és reneszánsz elemekkel díszített Katedrális épülete tölti be, amely mintegy háromszáz évig épült a XVI–XIX. században.

Rövid autózással Mexikóváros külső részében hatalmas ugrást tehetünk a történelemben: az időszámítás kezdete körüli időbe repítenek vissza Teotihuacan városának romjai, amelyek az UNESCO világörökség részét képezik. Nagyon keveset tudunk arról a népről, amelynek kultúrája jóval megelőzte az aztékokét. Az időszámításunk utáni első századokban a városállamnak már kétszázezer lakosa és hatalmas befolyása volt. Az általuk épített misztikus monstrumok máig megfejthetetlen titkokat rejtenek.