<u>Andalúzia gyöngye</u>

Ahhoz, hogy utazásunk célpontja Ronda legyen, túl messzire van a spanyol népi hagyományokat őrző kisváros, ám aki Andalúziával ismerkedik vagy a spanyol napos parton pihen, nem bánja meg, ha ellátogat e festői szépségű helyre. 

A város szerelmese volt Dumas, Hemingway pedig többször visszatért Rondába. Itt találkozott először a bikaviadalok valódi természetével, s vált rajongójává. 

Spanyolország legrégebbi, ma is működő arénájában fényképek bizonyítják, hogy a nagy író nemcsak a polgárháború idején játszódó regényében, az Akiért a harang szól címűben örökítette meg Rondát, de barátságot ápolt a híres Romero család több nemzedékével. 

Ők voltak azok, akik a bikák ellen nem lovak nyergéből szálltak harcba, hanem gyalog küzdöttek meg az állatokkal. 

Az 1785 óta működő arénában múzeumot rendeztek be, ahol a küzdelemhez szükséges kellékek, díszes ruhák segítségével a bikaviadalok története követhető nyomon. 

Európa egyetlen fedett arénájában látható a bikák istállója, az edzések helyszíne, a turista beállhat fényképezkedni a palánkok mögé. Évente egyszer, szeptemberben a világ legjobb torreádorait hívják meg a nagy bemutatóra, ahol korhű jelmezekben idézik föl a népszerű küzdelmeket. 

Állítólag öt évre előre lehet csak jegyet szerezni e ritka látványosságra. Még aki idegenkedik és megveti az efféle szórakozást, az is elgondolkodik a sokféle művészi megjelenítés láttán, a városban ugyanis több szobor őrzi a Romerók alakját, illetve a sokak által tisztelt bikákét, amelyekkel csak nagyon sok szabály betartásával harcolhatnak. 

A bikák feketéje, a harc vörös színe azonban eltörpül Ronda vakító fehérsége mellett.  A tenger fölé nyolcszáz méterre magasodó településen a mór építkezés jegyeit őrzi az óváros. 

A hagyományok szerint ők minden épületet hófehérre mázoltak. Ennek persze volt praktikus oka is, a fehér falak kevésbé szívták magukba a Nap melegét. Így aztán akár kocsival, autóbusszal, akár vonattal érkezik a látogató, a szerpentinek kanyargásait követően hirtelen festői képpel találja szemben magát: a barna sziklák és a zöldellő fák között sorakozó fehér falak rabul ejtik. 

Néhány óra alatt bejárható a település belvárosa, de szinte minden sarkon valamilyen csodaszép épületben, térben vagy lélegzetelállító panorámában gyönyörködhet az ember. 

Az ősi muszlim város az El Tajo déli oldalán fekszik, a szemközti sziklán az új lakótelep, amely hasonló stílusban épült. A két városrészt százméteres sziklahasadék választja el egymástól, azonban három híddal mégis sikerült azokat összekötni.  

A Guadalevin folyó mély szurdoka felett átívelő három híd az építészet csodája, a legmagasabb a Puento Nuevo (Új híd), amely nevével ellentétben 1793-ban épült, 120 méter magas. Az Új hídon átkelve a mór király palotájához jutunk, amelyet most éppen renoválnak, kertje látogatható csak.

Van még egy palotája a városnak, a Mondragón-palota, amelyet 1314-ben építettek az akkori uralkodó számára, de később egy kapitány tulajdonába került, nevét is tőle kapta. Mór stílusú belső udvara megőrizte eredeti jellegét. Innen is látható már a Nagy Szűz Mária-templom, amelyet az iszlám kori nagymecset helyére építettek. 

Szerencsére teljesen nem rombolták le, a mellette álló torony és az impozáns karzatok, ahonnan az ünnepségeket szemlélték, megmaradtak, csakúgy, mint a bejárat mögötti boltíves ablakmélyedés arab nyelvű felirata. Ez volt a mecset mihrábja, az az imafülke, amelyik Mekka felé mutatta az irányt. 

Ha innen lefelé indulunk, az egykori városfalból fennmaradt töredékekhez érünk. Gyorsan elérünk az iszlám kori zsidónegyed bejáratához. A zsidók nem építkezhettek a falakon belül, ezért házaikat szorosan a védelmet nyújtó erődítményhez tapasztották. 

Érdemes visszanézni, és alulról is képeket készíteni a város különleges szerkezetéről. A következő látványosság egy 13. századi arab fürdő, amelynek nyomán ma a wellness újra hódít Európában. 

Az Öreghídon áthaladva visszakapaszkodhatunk a fennsíkra. Aki még nem fáradt, a vén kontinens egyetlen Bandita Múzeumát is megnézheti. A 19. század során Andalúziában sokan szereztek maguknak rablással vagyonokat. A palotában a rajtaütésekhez használatos fegyverekből, ruhákból látható kiállítás.

Nem érdemes úgy elhagyni Rondát, hogy specialitását, az ökörfarkat nem kóstoljuk meg. Az éttermek többségének étlapja ezzel a csemegével kezdődik, de a hegyvidéki étkeket, a vadhúsokat és a különböző ragukat elfogadható áron kínálják az éttermek, amelyek többségéből még egyszer áttekinthetjük a várost és egyedülálló panorámáját.