Veszprém

2013.09.23. 13:40

Dupla évforduló az Arénában

Közös koncerttel ünnepelte születésnapját az elmúlt hétvégén a Veszprém Arénában a Wetwoood, a Sántakutya és az LGT Emlékzenekar.

Szabó Péter Dániel

Az LGT Emlékzenekar a húsz, míg a Wetwood tíz esztendővel ezelőtt alakult. Hozzájuk képest ifjú formáció a Sántakutya zenekar, akik mindössze a harmadik évüket tapossák. Ettől függetlenül kiválóan helytálltak az ünnepi koncertsorozat nyitányaként az arénában.

Őket a 2003-ban veszprémi és peremartoni zenészekből verbuválódott Wetwood követte a színpadon. A banda kezdetben más eladók dalainak feldolgozásait játszotta még trió felállásban, majd többszöri tagcserék után 2010-re alakult ki a jelenlegi felállás. Ez a négyes rögzítette a 2011-ben megjelent Duplavé című debütáló lemezt, amelyet a közeljövőben egy második követ majd. A készülő dalok közül is felhangzott néhány a jól sikerült koncerten.

A veszprémi bandák emlékezetes estéjét az LGT Emlékzenekar zárta. Az idén 20 éves csapat az elmúlt két évtizedben körbemuzsikálta már az egész országot, sőt, határainkon túlra is eljutott a Presser Piciék dalait kiválóan játszó csapat. Színpadi rutinjuk jól látszott az arénában is, ahol fergeteges hangulatot teremtve ünnepelték születésnapjukat, s dalolták bele a nagyvilágba, hogy ezt egy életen át kell játszani .

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!