2015.09.18. 15:18
Zséda kifogyhatatlan lendülettel dolgozik
A szülővárosához máshogy kapcsolódik az ember, mint bármely más városhoz. Pápa nagyon különleges helyet foglal el a szívemben – fogalmazott beszélgetésünk során a pápai származású Zsédenyi Adrienn, Zséda. Szó esett többek között karrierről, az énekesnő új duettjéről és a készülő albumról is.
Idén ősszel jelenik meg Zséda új, immár ötödik kalendáriuma, mely a Body & Soul címet viseli, és a testi-lelki egyensúlyra fokuszál. A korábbi naptárakban volt már szó utazásról, európai városokról, Budapestről.
- Mindegyik kiadványban visszatérő elem a divat, a stílus és az olyan életesszenciák, amik hozzátesznek valami pluszt a mindennapokhoz. A 2015-ös naptár középpontjában Pápa városa állt. Ennek a könyvnek az volt a különlegessége, hogy minden évszakhoz egy helyi nevezetességet társítottam, valamely fontos elemét a városnak. A télhez kapcsolódott a hagyomány és ezen keresztül az Esterházy-kastély, a tavaszhoz a templomok, a nyárhoz a piknik és az ott élő emberek, az őszhöz pedig az oktatás - ismertette Zsédenyi Adrienn. Mint mondta, a 2016-os naptár fotósorozatát készítő Zsólyomi Norbert is megszólal majd az új kalendáriumban.
- Zsólyomi Norbert olyan fotós, aki képes a nőt ragyogásában láttatni és a szépséget igazán meg tudja ragadni a képeken. A jövő évre szóló kalendáriumba nagyon finom, egyszerű és nőies fotók készültek, melyek mindig más-más testrészre fókuszálnak - árulta el a Naplónak Zséda.
Fotó: Zsólyomi Norbert
Emellett elkészült az énekesnő új duettje is, melyben rendkívül dinamikus párost alkot Zsédenyi Adrienn és Vastag Csaba kettőse.
- Vastag Csabával már a tehetségkutatós időszaka előtt is többször összefutottunk, azonban akkor nyílt lehetőségünk először hosszabban beszélgetni, amikor Pécsett Rakonczai Viktor és Rácz Gergő szerzői estjén találkoztunk. Ezen a rendezvényen mindketten színpadra léptünk, igaz, külön-külön. A duett ötletével végül Vastag Csaba keresett meg engem. Nekem nagyon tetszett ez az elgondolás, a közös munka pedig végig jó hangulatban és harmonikusan telt. Úgy érzem, meglehetősen erős dallá nőtte ki magát a Legyél a másé című duett, melyben Vastag Csaba egy rendkívül érzékeny, őszinte oldalát mutatja meg - hangsúlyozta az énekesnő.
Zsédenyi Adrienn a nyáron sem pihent sokat, hiszen végigkoncertezte a forró hónapokat. Ősszel pedig hasonló lendülettel folytatja a munkát, ugyanis megtudtuk tőle: új lemezen dolgozik.
- Ez is egy tematikus lemez lesz a korábbi karácsonyi albumhoz hasonlóan, melyen a dalok egy adott témakör köré szerveződtek. További részleteket nem oszthatok meg ezzel kapcsolatban, hiszen sok munka van még hátra, azonban nem titok, több új dal van készülőben - jegyezte meg mosolyogva Zséda.
Az énekesnő több társadalmilag fontos ügyben is szerepet vállal, támogatja a mellrák elleni küzdelmet és a családon belüli erőszak megfékezésére irányuló törekvéseket.
- Úgy gondolom, minél több fórumon ismertetjük ezeket a problémákat, annál több emberhez jutnak el, ami közelebb visz a megoldáshoz. Az Ajtók mögött című dalomat nagyon sokat használták a kapcsolati erőszak elleni kampányhoz. Ez a dal mind a mai napig emblematikus zenéje az ügynek, ami számomra jóleső érzés, hiszen így én is hozzájárulhattam ehhez a törekvéshez - mutatott rá az énekesnő.
Zsédenyi Adrienn tevékenyen részt vesz a tehetséggondozásban is: második éve mentorál egy ifjú tehetséget.
- Nagyon meghatározó, ha valakit már fiatal korában elkezdenek segíteni és terelgetni. Az én életemben ez akkor jött el, mikor egy alkalommal 15 évesen Veszprémben énekeltem, és a produkció után azt javasolták, hogy keressem fel Sík Olga budapesti énektanárt. Így tettem, Olgi néni pedig még azon a nyáron felvett a műhelyébe, annak ellenére, hogy nem szokott ilyen fiatalokat oktatni. Az ő szárnyai alatt kezdtem el komolyan ezt a pályát, majd több tanítványával közösen létrehoztuk a Cotton Club Singerst, melynek egészen 2000-ig a tagja voltam. Végül azért léptem ki, mert szerettem volna saját dalokat készíteni és önállóan alkotni. Ekkor már kellőképpen erősnek éreztem magam ahhoz, hogy ezt a lépést megtegyem. Mindenki féltett, de a férjem bátorított, hogy érdemes tennem az álmaimért - tekintett vissza az énekesnő.
Zsédának jelenleg is több koncertje áll szervezés alatt, egy-két évente pedig szülővárosában is színpadra szokott lépni. - A pápai koncertek mindig nagyon jó hangulatban telnek, mert ilyenkor azt érzem, hogy a helyiek szeretnek és tudják, milyen utat jártam be. Jó érzés, amikor osztoznak az örömömben, hiszen rengeteg emléket őrzök erről a városról. Nagyon színes volt a gyermekkorom: szerepelt benne kisváros, falu és lakótelep egyaránt. Pápára gondolva mindig eszembe jut a szüleimmel, a nagyszüleimmel eltöltött idő, az általános iskolai emlékek, az épületek, a hegedűóráim. Azt hiszem, a szülőváros mindannyiunk számára meghatározó, mivel itt mindenhez emlékek kötnek minket: ha ránézek a Nagytemplom toronyórájára, nem csak az idő jut eszembe, hanem a saját időm is - emlékezett vissza a pápai esztendőkre Zsédenyi Adrienn.