Belföld

2009.06.26. 02:28

Emelkednek a szolgáltatások díjai - A BudaWest pályázata

Veszprém - Júliustól a megemelkedő áfa miatt öt százalékkal többet kell fizetni a megyeszékhelyen a helyi járatokon.

Varga Domokos Péter

Így egy menetjegy ára elővételben 175 forint lesz, az autóbuszon 215 forintot kell érte fizetni - többek között erről is döntött tegnap a megyeszékhely képviselő-testülete. 

A napirend előterjesztője, Czaun János alpolgármester felhívta a média figyelmét arra, hogy az erről szóló híradásokban azt a tényt se hallgassák el, hogy azért kényszerült az önkormányzat a térítési díjak emelésére, mert a szocialista kormány javaslatára a parlament öt százalékkal megemelte az áfát. 

A többi közületi szolgáltatásnál azért nem kell közgyűlési döntést hozni a díjemelésről, mert ezeket az év végén az önkormányzat nettó összegben állapította meg. A bérletek árát is emelik, a tanuló- és nyugdíjasbérletét öt százaléknál nagyobb mértékben.

Baumgartner Lajos, a gazdasági bizottság elnöke elmondta, a tanuló- és nyugdíjasbérletek árát azért kell öt százaléknál nagyobb mértékben emelni, mert ezeken a területeken is csökkent az állami támogatás. 

Wéber László
(Szövetség Veszprémért) hozzátette, ne feledjék, hogy decemberben, mikor a térítési díjak változásáról döntött az önkormányzat, több esetben az inflációnál is magasabb mértékű emelést fogadtak el. Erre viszont akkor senki és semmi nem kényszerítette a testületet. 

A kéményseprő szolgáltatások díjait a testület nettó összegben állapította meg, erre rakódik rá a mindenkori áfa. Így július 1-jétől a kémény tisztításáért egy évre 1164 forint plusz áfát kell majd fizetni. Az előterjesztést 20 képviselő támogatta, ketten tartózkodtak. 

A képviselők többségi döntéssel foglaltak állást arról, hogy támogatják a repülőter megépítését elnyerő BudaWest Zrt. pályázatát ipari park létesítésre. 

Debreczenyi János
polgármester felolvasta Iványi András levelét. A szentkirályszabadjai polgármester azt javasolta, ne támogassák a BudaWest kérését. 

Alaposabb előkészítés után nyújtsa be azt ismét a cég. A BudaWest Zrt. igazgatósági tagja, Karai Péter kifejtette, a képviselők döntésétől függetlenül fennáll a cégnek az a szerződésben vállalt kötelezettsége, hogy megépíti a repülőteret. A döntésnél Mazák György (MSZP) és Molnár Ernő (Lokálpatrióták) tartózkodott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!