Belföld

2011.01.20. 17:02

Orbán kijátszotta a bal- és jobboldal szembeállítását

Párizs - Orbán Viktor készen áll a harcra Európa érdekében, de anélkül is, mert mindenekelőtt Magyarországot akarja megvédeni - írta csütörtök délután megjelent számában a Le Monde a magyar miniszterelnök előző napi fellépéséről az Európai Parlamentben (EP).

MTI

A liberális francia újság szerint, miután a kormányfő úgy ítélte meg, hogy a magyar népet megsértették, visszaütött, megkockáztatva, hogy egy kicsit még tovább kompromittálja hazája soros uniós elnökségét. Pedig azok az EP-képviselők, akik kritizálták a médiatörvényt és tartanak attól, hogy a rendszer a tekintélyelvűség irányában mozdul el, lemondtak arról, hogy határozatot fogadjanak el Budapest ellen, mivel féltek megbélyegezni a magyar lakosságot és robbanékony vezetőjét - tette hozzá a lap.
   
Joëlle Stolz és Philippe Ricard, a cikk szerzői idéztek Daniel Cohn-Benditnek, a zöldek frakcióvezetőjének, Guy Verhofstadtnak, a liberális frakció vezetőjének, valamint Martin Schulznak, a szocialisták frakcióelnökének a médiatörvény kapcsán elhangzott megjegyzéseiből. A szerzők szerint azonban az éles szóváltás ellenére mindegyik hozzászóló kerülte, hogy a médiatörvény elfogadását követő tiltakozás tovább fokozódjon.
   
A zöldek és a liberálisok a lap szerint minden illúzió nélkül próbáltak az elmúlt napokban határozatot elfogadtatni Magyarország ellen, hiszen Orbán az Európai Parlamentben legjelentősebb frakcióval rendelkező Európai Néppárt - ennek tagja a kormányzó francia UMP és a német CDU is - támogatását élvezi.
   
A lap megfogalmazása szerint a magyar miniszterelnök kedden a néppárti frakció tagjai előtt kijátszotta a bal- és jobboldal szembeállításának kártyáját, így próbálva meg összefogni a konzervatívokat. "Ügyelni kell arra, hogy (Orbán) ne menjen túl messzire, de nem szabad megalázni" - idézte a lap Alain Lamassoure francia néppárti EP-képviselőt. "És nem számít az sem, ha a szélsőjobboldal együtt tapsol a legtöbb néppárti képviselővel Orbán kirohanásain" - tették hozzá a cikk szerzői.
   
Véleményük szerint leginkább a szociáldemokrata frakció váltott hangot azt követően, hogy a Magyarország elleni politikai szankciók gondolatát is fontolgatták, például a szavazati jog felfüggesztését az Európai Tanácsban. A jobboldalhoz hasonlóan jelenleg a szocialisták is megfelelőbbnek tartják előbb megvárni, hogy az Európai Bizottság megfogalmazza kifogásait, hiszen Orbán jelezte, hogy készen áll módosítani a médiatörvény azon passzusait, amelyek nem állnak összhangban az európai szerződések szellemiségével.
   
"Az európai jobboldal összezárt Orbán megvédésére, így egy határozat elfogadása lehetetlen" - mondta a lapnak Hannes Swoboda, a szocialista frakció alelnöke. A Le Monde szerint a kivárást bátorította az MSZP, valamint a legutóbbi közvélemény-kutatások is, amelyek azt mutatják, hogy a kritikák kereszttűzébe került Orbán növelte népszerűségét. Gurmai Zita szocialista EP-képviselő azt mondta a lapnak: "Egy jó magyar elnökségre van szükségünk és mindent megteszünk annak támogatására".


Cikkeink az EU-elnökségről.

További sajtóvisszhangok, hírek a médiatörvényről.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!