2009.04.04. 10:22
Magyarország támogatja a fogyasztói jogok európai harmonizálását
Budapest - Magyarország támogatja az Európai Unió kezdeményezését a fogyasztói jogok európai harmonizációjára - nyilatkozta Alexa György, az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottsága elnöke pénteken az MTI-nek.
Az Európai Parlament belső piaccal és fogyasztóvédelemmel foglalkozó bizottsága csütörtöki kibővített ülésén megvitatta a fogyasztóvédelmi jogokról szóló javaslatot az uniós országok fogyasztóvédelmi bizottsági elnökeinek részvételével.
Az ülésen részt vett szocialista politikus tájékoztatása szerint az európai javaslat célja az, hogy a meglévő szabályozási keretet egyszerűsítse, kiegészítse.
Alexa György úgy vélekedett, az, hogy az Európai Unióban egységesítenék a fogyasztói jogokat, jobb érdekérvényesítést jelentene a tagországok fogyasztói számára.
Magyarország számára fontos az egyértelmű megfogalmazás, az egységes értelmezés az eddigi eltérő gyakorlattal szemben - hangsúlyozta a fogyasztóvédelmi eseti bizottság elnöke, aki szerint a fogyasztóvédelmi uniós irányelvek nem lazíthatják fel az egyes országokban meglévő szigorú szabályokat.
A szocialista politikus kiemelte: Magyarországnak fontos, hogy az Európai Unió egységesített fogyasztóvédelmi irányelve az eddiginél erőteljesebb védelmet nyújtson a határokon átnyúló kereskedelemben.