Megtisztították a Tekeres-völgyet - Nyolc konténer telt meg a szeméttel

Több mint ötven embet gyülekezett szombat reggel a völgy két végpontján, ahonnan egymás felé haladva szisztematikusan számolták fel a Csatárhegy környékén található szemétkupacokat.

Mátyus Tamás

A Berenhidai Huszár Péter Baranta csapat, a Mag szövetség és a Magyarok Szövetsége veszprémi szerveződésének összefogása mellé állt a városi önkormányzat is, akik zsákokkal, kesztyűkkel, a Veszprémi Közüzemi Zrt. pedig nyolc hulladékszállító konténerrel támogatta a csapatot. 

- Az ötlet onnan jött - kommentálta akciójukat Fajd Bence, a barantások képviselője -, hogy a völgyben bérelünk egy területet, melyen gazdálkodunk, és láttuk, mennyi szemét felhalmozódott a környéken. 

Ezért úgy döntöttünk, a lakossággal összefogva kitisztítjuk a Csatárhegyi elágazó és a körgyűrűről a Laczkó-forrás felé induló út közötti területet. Örömteli látni - tette hozzá -, hogy a sajtóban megjelent és sms, valamint e-mail üzenetek útján terjesztett felhívásunkhoz ennyien csatlakoztak.

A déli órákra majdnem minden konténer meg is telt, a baranta csapat pedig szavát adta, hogy a továbbiakban is szívén fogja viselni a Tekeres-völgy sorsát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!