Kitartóan virrasszatok - Az arénában tartják kongresszusukat a Jehova Tanúi

Veszprém - Kitartóan virrasszatok jeligével a hétvégén három napos kongresszust tartanak a Jehova Tanúi Veszprémben.

Balla Emőke

A Jehova Tanúi júniustól szeptemberig az ország öt városában nyolc kongresszust tartanak. Ezen a hétvégén Veszprémben, ahova a dunántúli gyülekezetekből várják a résztvevőket. 


Többezer résztvevőt várnak a Jehova Tanúi hétvégi veszprémi kongresszusára
(Fotó: Penovác Károly)


Magyarországon 260 gyülekezet van, a Dunántúlon körülbelül húsz, tájékoztatott Lődi Ernő. A program témája - Kitartóan virrasszatok - rámutat arra, hogy ébernek kell lenni, hiszen ennek a világrendszernek hamarosan vége lesz és egy új korszak kezdődik az emberiség történetében.
 
A gyülekezeti vének, tanítók a családokra, fiatalokra leselkedő veszélyekről, az Isten törvénye szerinti tisztességes életről, férj és feleség szerepéről tartanak előadásokat. 

Pénteken a keresztény családok éberségéről szóltak, arról, hogyan ismerhetik fel az őket körülvevő veszélyeket. 

Szombaton arról hallanak a résztvevők, hogy a keresztényeknek a megkeresztelkedés után is fontos megőrizniük szellemi éberségüket, vasárnap délelőtt egy szimpózium megvizsgál majd kilenc, a Szentírásban megjövendölt eseményt és olyan változásokat, melyek ezeknek az eseményeknek a következményeként a földet és az emberiséget érintik. 

Szó lesz arról, a Biblia szerint mit jelent a világ vége, amitől nem kell félni, délután a tékozló fiú példázata alapján egy drámát is bemutatnak. 

A kongresszus mindenki számára nyilvános és ingyenes.

*

A Jehova Tanúi egy világméretű keresztény vallás tagjai, az első századi keresztényeket tartják példaképeiknek. Hiszik, hogy a Biblia alapelvei szerinti élet közelebb visz Istenhez, célt ad az életnek. 

A Jehova Tanúinak összlétszáma a világon mintegy 7 millió, a tanúk 236 országban és közigazgatási területen tevékenykednek, több mint 103 ezer gyülekezetük van.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!