Új influenza: Már tesztelik a gyermek vakcinákat is

Veszprém - Befejeződött a gyermekek új influenza elleni kísérleti oltása. A megyei kórházban beoltottak közül, eddig senkinél nem jelentkeztek panaszok.

Martinovics Tibor

A felnőtt klinikai vizsgálat biztonságossági értékelése után mintegy hatvan 3-18 év közötti önkéntes jelentkezőt oltottak be a megyei kórház gyermekosztályán, akiknek állapotát két hónapon keresztül kísérik majd figyelemmel. A vizsgálatra egyébként egészséges, tojás allergiában nem szenvedő gyermekek jelentkezhettek csak. 
  
Ezzel az oltás első szakasza lezárult. Most az oltottak utánkövetése történik. Figyeljük az esetlegesen jelentkező reakciókat, kontroll vizsgálatokat végzünk. Az első oltások óta már tíz nap eltelt, jó hír, hogy egyelőre senkinél nem jelentkeztek nem várt tünetek - válaszolta lapunk kérdésére dr. Szabó Éva

A megyei kórház gyermekgyógyászati centrumának vezető főorvosa elmondta: a beoltottak illetve a gyerekek szülei a nap huszonnégy órájában hívhatják a kórházat abban az esetben, ha bármilyen nem várt tünet jelentkezik azoknál, akik megkapták a vakcinát. Sőt minden más a beoltott gyermekkel történő eseményt, mint például egy egyszerű lábhorzsolást is regisztrálniuk kell az orvosoknak.  

A beoltottak megfigyelése nem csupán a szülők feladata, a már említett vizsgálatok mellett egy adott protokoll szerint rendszeresen érdeklődünk a gyermekek állapota felől - tette hozzá a főorvos, akitől megtudtuk, a H1N1 elleni vakcina hatékonyságát és biztonságosságát szolgáló vizsgálatok már nem a kórház feladata, azokat speciális laboratóriumokban végzik majd el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!