Zsugorodó mobilpiac

Budapest - Kisebb megszakításokkal ugyan, de január óta folyamatosan zsugorodik a magyar mobilpiac. 2009 első háromnegyed évében a három hazai szolgáltató együttes ügyfeleinek száma 558 ezerrel csökkent, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).

Tremmer Tamás

Az NHH gyorsjelentése szerint szeptember végén a három szolgáltatónak összesen 11 millió 783 ezer ügyfele volt, 54 ezerrel kevesebb, mint augusztus végén és alig 11 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

A teljes ügyfélszám alapján számítva száz főre szeptember végén 117,6 előfizetés (hívásfogadásra alkalmas SIM-kártya) jutott az egy hónappal korábbi 118,1 után.

A mutató egy évvel korábban 117,2-ön állt, majd 2008. december végére 121,8-ra, az eddigi legmagasabb értékre emelkedett.
 
A három szolgáltató ügyfelei között 2009 első kilenc hónapjában folytatódott a feltöltőkártyát használók arányának csökkenése.

Egy évvel ezelőtt az összes ügyfél 61,4 százaléka, 2008 végén a teljes ügyfélszám 61,2 százaléka, 2009 első félévének végén az ügyfelek 59,2 százaléka, szeptember végén pedig már csak 58,1 használt feltöltőkártyát.

Az ilyen, úgynevezett pre-paid kártyák részesedése 2003 első negyedévében volt a legmagasabb, akkor ennek az aránya a teljes ügyfélszámon belül 78,82 százalékos volt.
 
A pre-paid kártyás ügyfelek száma 2009. szeptember végén 6 millió 846 ezer volt, 382 ezerrel kevesebb, mint 9 hónappal korábban és 635 ezerrel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. A havi előfizetéssel rendelkező ügyfelek száma azonban a teljes ügyfélszám csökkenése ellenére is növekedést mutat.

A három szolgáltató szeptember végén 4 millió 937 ezer havi előfizetéssel rendelkezett, 393 ezerrel többel, mint 2008. szeptember és 194 ezerrel többel, mint 2008. december végén.
 
A hívásfogadásra alkalmas SIM-kártyák száma alapján szeptemberben a Vodafone piaci részesedése 21,14 százalékról 21,37 százalékra emelkedett, a T-Mobilé 44,31 százalékról 44,19 százalékra, a Pannon részesedése pedig 34,54 százalékról 34,44 százalékra csökkent.
 
A forgalmazásban résztvevők - azaz az előfizetéssel rendelkezők, illetve az utolsó három hónapban hívást indítók, vagy fogadók - száma 2009 szeptemberében nyolcezerrel 10 millió 654 ezerre csökkent.

A forgalmat generáló ügyfelek száma éves összevetésben, 2008 szeptemberéhez képest 175 ezres növekedést mutat és 2009 első 9 hónapját tekintve is lényegesen kisebb mértékben - 342 ezerrel - csökkent, mint a teljes ügyfélszám.

A forgalmazásban résztvevők alapján szeptemberben a Vodafone részesedése az augusztusi 21,94 százalékról 22,10 százalékra, a T-Mobile részesedése pedig 44,65 százalékról 44,66 százalékra emelkedett, míg a Pannoné 33,41 százalékról 33,25 százalékra csökkent.

Éves szinten ugyanakkor a Vodafone piaci része 0,27 százalékponttal csökkent, míg a Pannoné 0,13 százalékponttal, a T-Mobilé pedig 0,15 százalékponttal emelkedett.
 
A három mobilszolgáltató ügyfelei szeptemberben 7 255 számot, 2009 első kilenc hónapjában pedig összesen 43 676 számot hordoztak. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a 2004. május 1. óta igénybe vehető számhordozás eddig összesen 289 849 mobilszámot érintett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!